Húúú, túl vagyunk a magyarírásbelin!
BUDAPEST — A magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatokkal küzdöttek meg tegnap a középiskolás diákok – középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló adott számot tudásáról. A diákok mintegy 4 órán keresztül írták a feladatlapokat.
Máté Andrea, kortárs magyar írónő 2018-ban megjelent, borokról szóló ismeretterjesztő szövegét, A bikavér legendája című művét kapták a középszinten érettségizők a szövegértési részben. A műelemzés során a végzősök választhattak, hogy Lázár Ervin egyik novelláját elemzik, vagy Petőfi Sándor és Tóth Árpád egy-egy versét hasonlítják össze. A középszintű magyarérettségi első feladatsorának második részében a diákok két szövegalkotási feladatból választhattak. Egy megadott témáról írhattak érvelést vagy egy megadott műfajban és megadott témáról kellett hétköznapi műfajú szöveget, például panaszlevelet, hozzászólást, felszólalást, kérvényt írniuk.
Kedden a matematika, szerdán a történelem, majd az idegen nyelv következik.
A Blikk a Városmajori Gimnázium tanulóitól érdeklődött: hogy sikerült a vizsga?
Rihalm Lili nehezebb feladatokra számított.
– Nem hoztam semmilyen kis plüssállatot, nekem anyu a kabalám, ő várt a suli előtt – mosolyodott el Lili, aki közgazdaságtant szeretne tanulni. – Izgultam a magyarérettségi előtt, de jobban ment, mint vártam, a szövegértés része könnyebb, a novellaelemzés középnehéz volt.
Hidvégi Réka (jobbra) és Herendi Réka számára a novellaelemzés viszonylag könnyű volt.
– Remélem, ötös lesz. Vártuk, hogy lesz Petőfi, de végül azt kihagytam. Az emelt matektól viszont eléggé félek – magyarázta Hidvégi Réka. ▶ Kolarik Lauráért (balra) az anyukája az iskola előtt szorított. – Szerintem a novellaelemzés egy kicsit nehezebb, a szövegértés idén könnyebb volt, az elég jól ment – mondta a váci lány, aki reméli, az ötös meglesz, s egyenes út vezet majd számára a Corvinus Egyetemre. – Remélem, szerencsét hozott a nagymamám gyűrűje. Végig rajtam volt, de aztán le kellett vennem, mert bedagadtak az ujjaim. Madarász Máté jogot szeretne hallgatni a jövőben, bízik benne, jó lett a magyarja. – Nagyon izgultam. Azzal volt problémám, hogy nem túl keveset, hanem inkább sokat írtam. Szerintem simán benne van, hogy nagyon magas pontszámot értem el, remélem, 38% hogy ötös lesz – mesélte Máté, aki egy igazán furcsa, bicskaszerű sárga tárgyban bízott. – Nem tudom, mi is ez valójában, gyerekkoromban találtam valahol, nagyon tetszett, jó forgatni és fogni. 62%