Túrázás közben kapott infarktust a sportember
► Kétszer megoperálták már a férfit, még mindig kórházban van
ŐRISZENTPÉTER — Valóságos csoda, hogy élve eljutott a kórházig egy túrázó férfi, aki egy kirándulás alkalmával az Őrségben, az erdő mélyén kapott infarktust. Megmenekülésében szerepe volt a csoporttal tartó idegenvezetőnek, aki miután észrevette a bajt, megőrizve lélekjelenlétét hívta a 112-t. Pedig ez nem is volt olyan egyszerű, ezen az erdei szakaszon ugyanis rendszerint nincs térerő, így nem szoktak működni a telefonok. Most működtek. De még így sem hárult el az életveszély, a terep ugyanis kocsival megközelíthetetlen.
– Hegyről lejtmenetben én mentem hátul, így láttam, hogy alig száz méterre tőlem az egyik utastársunk a földön ül és többen körülállják. Odaérve hallottam, hogy mellkasi szorításra, fájdalomra panaszkodik és zsibbad mindkét karja. Ez biztosan infarktus, ilyenkor minden perc számít – idézte fel a Blikknek a történteket Nagy Gábor.
Az idegenvezető jól ismerte a terepet, tudta, hogy a GPS nem biztos, hogy jó irányba navigálja majd a mentőegységeket, így futni kezdett a másfél kilométerre lévő út felé, hogy időben elérje őket. Épp sikerült. A katasztrófavédelem is megérkezett, mert nem lehetett biztosan tudni, a mentők le tudják-e hozni a bajba került túrázót. Ám előző nap nagy eső volt, a tűzoltókocsi beragadt a sárba. A mentők végül a hívástól számított fél órán belül feljutottak, és egy olyan speciális könnyű hordággyal vitték le a hegyoldalból a férfit, amit egyébként barlangi mentéshez használnak.
Úgy tudjuk, a túrázót azóta kétszer is megoperálták és még mindig kórházban ápolják.
Pedig róla senki nem gondolta volna, hogy ilyen baj érheti. Grosz Pálma, a 3 kilométeres túrát is tartalmazó háromnapos belföldi utat szervező cég vezetője régóta ismeri a férfit.
– Nemcsak visszajáró törzsutasunk, de a férjem gyerekkori barátja. Erős sportember, gyakorlott túrázó. Semmi nem utalt arra, hogy baj történhet – mondta a Blikknek a cégvezető, aki idegenvezetőként maga is nemegyszer kísért csoportokat külföldre is.
– Egyszer az egyik utasunk a Grand Canyonban érezte rosszul magát. Onnan nem lehetett visszafordulni, anynyit tehettem, hogy végig vele voltam az utazás alatt. Itthon
kivizsgáltatta magát, azóta gyógyszert szed, rejtett szívbetegsége volt. Nekünk, idegenvezetőknek nagyon oda kell figyelnünk minden apró jelzésre. Volt már olyan, hogy valakit nem engedtem részt venni egy programon, mert néhány száz méteres szintkülönbségnél láttam, hogy valami nem stimmel – idézte fel Grosz Pálma.