Szelíd motoros lett Rákóczi Feri
el, míg nem kapok választ.
Persze a biztonsági őrön túl nem jutottam, mert nem volt ügyfélfogadás, ám végül egy alkalmazottnak el tudtam mondani a panaszom
– árulta el a zongorista, aki azt is tudja, itthon és Kanadában is több politikus próbált segíteni.
Ugyan elvileg egy nappal az utazás előtt rábólintottak az utazásukra, nyugodtak csak akkor lesznek, ha be is engedik őket Kanadába, a Konzuli Szolgálat hivatalos honlapján ugyanis a következő olvasható: „Az eTA megléte önmagában nem biztosít belépési jogot! A határellenőrzést végző kanadai hatóság ugyanúgy kérheti a beutazó magyar állampolgároktól a visszaúti repülőjegy, a kiindulás országához történő kötődésének, illetve a tervezett kanadai beutazása céljának és körülményeinek bemutatását.”
BUDAPEST — Régi álma teljesült Rákóczi Ferinek. A műsorvezető a Rádió 1 kitelepülésein tölti a napjait, amikor pedig jelezte, hogy szívesen kipróbálná a magyar motorgyártás legszebb darabjait, az egyik hallgatója adásban jelentkezett, hogy a rendelkezésére bocsánata néhány járművet kipróbálásra. Ezek között egy Pannónia, egy MZ és egy Ural szerepelt, Feri pedig hamarosan felpattanhatott a motorokra.
– Fél éve szereztem meg a motorra
Nyeregben
Rákóczi Feri rajong a motorokért, nemrég szerzett vezetői engedélyt,
és örömmel pattant az öreg MZ nyergébe
való jogosítványt, már van is otthon egy járművem. Ezeket az oldalkocsis járgányokat másként kell vezetni, mint az átlagos motorokat, de hamar belejöttem – mondta a Blikknek Rákóczi Feri.
A rádiós élvezi a reggeli adás kitelepülését, Sopronban, Zalaegerszegen jelennek meg, utána motorozik, kirándul. Vajon vele tart a család is?
– Egyelőre nem pattannak fel mögém, kell egy kis rutin. A párom azonban régen sokat motorozott, alig várjuk, hogy így túrázzunk belföldön és külföldön – lelkesedett Feri. E. J.