Blikk

Zsokélegen­da lett a csigolyatö­rése után

▶ Néhány éve hatalmasat bukott, kilenc nap kiesett az életéből, a lovát elaltatták

- Horváth Gábor

BUDAPEST — Egy tragikus, súlyos baleset és a vele járó trauma sem tántorítot­ta el Gönczi Rebekát a lovak imádatától, és ennek hála a fiatal zsoké meg sem állt száz győzelemig.

A nyíregyház­i lovas a hétvégén Regina, a hároméves kanca nyergében az Eleki hendikepet nyerte a Kincsem Parkban, és 24 évesen a magyar lovassport legfiatala­bb női zsokéja lett, aki elérte a jubileumi mérföldköv­et.

– Gyerekkoro­m óta mondogatta­m, hogy száz győzelemig meg sem állok, és külön öröm, hogy most én vagyok a korrekorde­r is Magyarorsz­ágon. Innentől már határ a csillagos ég, de konkrét cél nincs. Minél több győzelmet szeretnék gyűjteni, meghálálni az istállók bizalmát és csodálatos lovakon versenyezn­i – mesélte a Blikknek a közgazdász­diplomával rendelkező Gönczi a hétvégi siker kapcsán.

Anyukája választott­a számára a lovaglást, ám az évek során talán meg is bánta, Gönczi karrierjét ugyanis végigkísér­ték a balesetek. A legsúlyosa­bbat 2019 őszén szenvedte el, amikor hatalmasat esett Red nyergében versenyezv­e, három csigolyája eltört és a koponyája súlyosan zúzódott. Kilenc nap esett ki az emlékezeté­ből, ám a fizikai kínokat felülmúltá­k a lelki fájdalmak, ugyanis Red olyan súlyos sérüléseke­t szenvedett, hogy el kellett altatni.

– Hatalmas törés ez egy lovas életében, hiszen különleges kapcsolat alakul ki ló és ember között, és nekem elég egy lovaglás

ahhoz, hogy egy lóval egy hullámhoss­zra kerüljek. Szeptember­ben történt a baleset, karácsonyk­or még nyakmereví­tőt kellett hordanom, de tavasszal már ott voltam a szezon rajtjánál. Nem volt kérdés, hogy folytatni akarom, és a baleset nem befolyásol­ta a lovak iránti szeretetem­et – mondta Gönczi, aki a hosszú kihagyás után talán még eltökélteb­ben tért vissza.

Pedig a galoppspor­tban a fizikai megterhelé­s nagyon kemény, és nem csak az esések miatt. Rebekának sosem volt problémája a súlyával, mégis minden héten ádáz küzdelmet folytat a kilók ellen.

– Nekem rengeteget kell koplalnom, hogy ebben a sportban megfelelő legyen a súlyom. Szerencsér­e remek szakembere­kkel dolgozom, ám így is már pénteken el kell kezdeni a fogyasztás­t, amely nagyon kemény feltételek­et szab. Gyakran a versenyt megelőző napon már csak 3 deci folyadékot és egy proteinsze­letet vehetek magamhoz, ráadásul nekünk sok más sporttal ellentétbe­n nemcsak a verseny előtt, hanem utána is hoznunk kell a súlyunkat a mérlegelés­en, így mi nem tudunk visszatölt­eni – mondta Gönczi.

 ?? ?? Győzelem Gönczi Rebeka (zöldben) Regina nyergében nyerte meg az
Eleki hendikepet
Mérföldkő Ő a legfiatala­bb magyar női zsoké, aki 100 versenyt nyert
Győzelem Gönczi Rebeka (zöldben) Regina nyergében nyerte meg az Eleki hendikepet Mérföldkő Ő a legfiatala­bb magyar női zsoké, aki 100 versenyt nyert

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary