Indiában lett szupermodell
▶ Tanulja a hindi nyelvet, mert színésznőként is a csúcsra vágyik
MUMBAI — Egy vidéki magyar lány a világ egyik legnépesebb városában, a 13 milliós indiai Mumbaiban valósította meg a gyerekkori álmát. Rab Alexandra elismert, ünnepelt modell lett, és most színésznőként is a csúcsra tör. Hét esztendővel ezelőtt mindössze 20 éves volt, amikor nekivágott az ázsiai kalandnak.
– Egy nagyon pici községből származom a Tisza mellől. Mezőtúron jártam gimnáziumba, de már akkor tudtam, hogy színésznő akarok lenni.
Vidéki lányként mindig órákat utaztam, hogy részt vehessek egy castingon, de soha nem adtam fel
– mesélte. Modellként szerette volna beindítani a karrierjét, több magyarországi ügynökségnél is megfordult, de soha nem jött el a nagy áttörés.
– Sajnos sikertelenek voltak a jelentkezéseim. Mindenhonnan azt kaptam, hogy „alacsony, kövér, öreg vagy”, pedig akkor még csak 19 esztendős voltam.
Amikor a munkahely, ahol dolgoztam, bezárt, úgy döntöttem, ellátogatok Indiába turistaként, hogy megismerjem a kultúrát. Itt aztán kiderült, bőséggel akad lehetőség modellkedni – emlékezett vissza a magyar szépség. – Akkor még hazamentem, de úgy éreztem, nekem nem Magyarországon van a helyem. Utánanéztem indiai ügynökségeknek és felkerestem kint élő, dolgozó lányokat. A jó visszajelzések után jelentkeztem és nemsokára meg is kaptam az első szerződésemet.
Azonban a kinti élet sem kezdődött zökkenőmentesen, de a sok munka végül meghozta a gyümölcsét: Alexandrára a helyi televízió is felfigyelt, és részt vehetett egy az MTV-n futó műsorban, ahol végül dobogós lett.
– Több elutasítást is kaptam Indiában, mert nem tudtam pózolni, legalábbis úgy nem, ahogyan ott szokás – magyarázta. –
Sokat sírtam, és gondoltam, hazamegyek, de aztán döntöttem, nem adom fel, próbálkoztam, és végül sikerült. A fotózásokon sokat segítettek, és megtanultam, hogyan is kell ezt itt csinálni. Voltak nehézségeim a nyelvvel is.
Habár ideköltözésem előtt nyolc éven át tanultam angolul, Indiában teljesen máshogyan beszélnek. Keverik az angol és a hindi nyelvet, amiből csak néhány szót értettem. Ám nem baj, hiszen maga az MTV műsora is a nehézségekről szólt. Kit hogyan néznek le, ki milyen nehézségeken ment keresztül.
Bár remekül érzi magát, színésznőként is elismert szeretne lenni.
Rab Alexandra népszerű lett Indiában, rengeteg felkérést kap, imádják a helyiek
A magyar lány (balra) korábban sokat sírt, mert nehéz volt beillesz kednie, de már boldog, és nem akar hazatérni – Tanulom a hindit, mert szükség van a nyelvtudásra, hogy filmekben szerepelhessek. Külföldiként nehéz, mert mindig csak háttérszerepeket adnak. De ahogy eddig, most sem adom fel
– beszélt a jövőjéről. – Emellett szeretném elindítani a saját ruhamárkámat is. Úgy látom, sok olyan ruha van, ami próbálja utánozni az európai stílust, de annyira nem jó minőségű. Szeretnék egy olyat, ami igazi modern stílust biztosít az indiaiaknak.