Nem jéghegy okozta a Titanic vesztét?
▶ Több mint száz évvel a katasztrófa után kiderülhet a teljes igazság a balesetről
NEW YORK — A Titanic még roncsként is méltóságteljes látvány, a tengerfenéken heverő luxushajót tucatnyi cipő és bontatlan pezsgősüveg veszi körül. Elképesztő új digitális felvételek mutatják be – először a maga teljességében – a világ leghíresebb hajóroncsát, amely egy évszázada enyészik az Atlanti-óceán jéghideg vizében.
Távirányítású tengeralattjárókkal, több mint 700 ezer felvétel készült, azzal a céllal, hogy ezek összeillesztésével létrehozzák a hajó pontos háromdimenziós rekonstrukcióját.
A képek annyira részletesek, hogy az egyiken még egy hajócsavar sorozatszáma is látható. Az orr-rész, a horgonynyal és a fedélzeti korlátokkal együtt figyelemre méltó épségben megmaradt. A tat viszont egy kicsavart fémtömeg, akkor vált azzá, amikor a hajó hátsó része süllyedés közben dugóhúzóként fúródott a tengerfenékbe.
A kutatók azt remélik, hogy a nagy felbontású felvételek segítségével végre sikerül megállapítani, hogy a hajó melyik része ütközött a jégnek, amely a vesztét okozta.
A tragédia 1912. április 15-én 1517 emberéletet követelt. A részletes képek alapján máris érdekes elmélet vetődött fel arról, miért süllyedt el a luxushajó a New Yorkba tartó első útján.
– Ez nagyszerű lehetőség. Egyre több bizonyítékom van arra, hogy a Titanic nem ütközött a jéghegynek az oldala mentén, ahogyan azt a filmek mutatják – nyilatkozta a The Sunnak Parks Stephenson kutató. – Lehet, hogy valójában
Mivel a hajótest kettétört, nem lehetett kiemelni az óceánból. Az orr-rész jó állapotban maradt meg, de a tat elcsavarodott, amikor a tengerfenékbe fúródott
a jég víz alá merült „polcára” futott rá. Ez volt egyébként az első forgatókönyv, amely egy londoni magazinban jelent meg 1912-ben.
Évekig azt hitték, hogy a Titanic egy darabban sülylyedt el, és terveket szőttek a kiemelésére, de amikor 1985ben 3800 méterrel a felszín alatt felfedezték a roncsot, kiderült, hogy kettévágódott. Mostanáig a hajóról készült képek
Több mint másfél ezer ember lelte halálát a jéghideg vízben, miután a
a zavaros víz és a koromsötét miatt elkeserítően gyenge minőségűek voltak. Gerhard Seiffert, a Magellan mélytengeri térképező cég munkatársa – aki egy dokumentumfilm-gyártó céggel közösen készítette az új képeket – így összegzett:
– A közel 4000 méteres mélység kihívást jelent. A helyszínen áramlatok is vannak, és nem nyúlhatunk semmihez, 7.15 Marvel: Póki és csodálatos barátai 7.40 Timon és Pumbaa 8.05 101 kiskutya 8.30 Kacsamesék 8.55 A gumimacik 9.20 Balu kapitány kalandja
9.50 Trendmánia 10.25 Innovátor 11.05 Nagyító 11.40 Poggyász 12.20 Értékteremtők 12.55 Fald Fel 13.35 Csapdába csalva
14.10 Ő a megoldás
16.20 Columbo: A döntő játszma
18.00 Tények
18.55 Tények Plusz 20.00 A vasmacska kölykei
22.35 Die Hard 3.: Az élet mindig drága
1.25 A sebezhetetlen luxushajó elsüllyedt nehogy kárt tegyünk a roncsban. Nagy felfedezők jártak már a Titanicnál, de ők nagyon alacsony felbontású kamerákkal mentek, és csak találgatni tudtak arról, mi történt. Most már a Titanic minden szegecsével, minden részletével rendelkezünk. Össze tudjuk rakni, így most először valódi tudományos módszerekkel kideríthetjük a szerencsétlenség okát. Hosszú idő lesz, amíg 9.55 Winnetou
11.30 Családi kör 12.00 Híradó
12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.55 Jó ebédhez szól a nóta
13.25 Ízőrzők – Takarékos konyha
13.50 Álmok álmodói 14.05 Vadul fúj a szél
16.00 Erdély
– Ég és föld között 17.00 Főmenü
17.55 Petőfi nyomában
– A költő visszatér 18.00 Híradó
18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 SzerencsePerc 18.45 Szerencse
Szombat
19.40 Kleopátra 21.55 Zöld könyv
23.55 Kenó
0.05 Apokalipszis most
2.25 A Bolsoj Balett
Végzet 5.40 Két pasi
– meg egy kicsi 6.10 Trendközelben 6.40 Két pasi
– meg egy kicsi
8.05 Agymenők 9.25 Sütimester – Repeta 11.25 Doktor House 14.20 Nyárutó 16.45 Az Almanach projekt 18.55 Venom 21.00 Agyas és agyatlan 23.25 Még egy kis pánik 1.35 Sütimester – Repeta 3.10 Elfeledve átnézzük az összes részletet, de hétről hétre újabb eredmények születnek.
Épp ideje kideríteni az igazságot, mert a roncson vasevő mikrobák telepedtek meg, ezért a szakértők becslése szerint ötven éven belül a korhadó hajótest teljesen összeomlik,
és csak a tartósabb belső szerelvények maradnak meg ideig-óráig. 6.00 Állítsátok meg Terézanyut!
8.40 TMNT – Tini Nindzsa Teknőcök
10.20 Tomboló blöki 12.00 Kutyám, Skip
14.00 Dumb és Dumber – Dilibogyók 2.
15.50 A kezdet kezdete 17.50 Meg – Az őscápa 20.00 Aquaman 23.00 Penge 2. 1.25 Jonah Hex 3.10 Rém sötét vidék