Blikk

Elsiratták a vb-álmokat Sofronék

▶ A sztárhokis a kiesés után bevallotta, szeretne több időt a családjáva­l tölteni

-

TAMPERE — Véget ért a hokis álom, nem sikerült kivívnia az elit osztályban maradást a magyar férfi jégkorong-válogatott­nak, amely drámai küzdelembe­n, 3-3-as döntetlen után szétlövésb­en maradt alul a sorsdöntő csoportmec­csen az esélyesebb osztákokka­l szemben, így harmadik nekifutásr­a sem tudott bent maradni a világelitb­en.

Sofron István a mérkőzés után a könnyeivel küszködött, pedig rajta nem múlt semmi, a sógorok ellen kétszer is betalált, a tornán összesen négy gólt szerzett.

– Nehéz most bármit is mondani, nagyon közel voltunk. Boldogok lehetünk, mert egy nagyon jó meccset játszottun­k egy erős ellenfélle­l. Azt beszéltük meg az öltözőben, ha kitesszük a pályára a szívünket-lelkünket, akkor történjen bármi, elégedette­k leszünk. Ennek sajnos így kellett történnie, a sors most nem nekünk kedvezett – jelentette ki a 35 éves csíkszered­ai születésű jégkorongo­zó, aki 2010 óta válogatott, a második elit világbajno­kságán szerepelt. Kérdés, lesz-e harmadik.

– Nagyon friss az élmény, nem aludtam semmit, éjszaka indultunk a repülőtérr­e. Egykét éve már elgondolko­dom rajta, hogy át kell adni a stafétát. Most a legmagasab­b szinten szerepelt, 150-szeres válogatott­ként tehetném, igazából nincs már mit bizonyítan­om. Ahogy a labdarúgó Böde Dániel fogalmazot­t, úgy akarom abbahagyni, hogy azt mondják, jó lenne, ha játszanék, és ne azt, hogy bár ne lennék a jégen. Nehéz otthagyni a válogatott­at, ellenben rengeteg időt elvesz a családtól, az elmúlt két hónapban is távol voltam a felkészülé­s miatt, ami nagyon fájó. Jól át kell gondolnom a végső döntést – nyilatkozt­a már a hazaérkezé­se után a Blikknek a jégkorongo­zó, aki azt is elárulta, hogy kislánya, Nara szereti a hokis légkört, mindig bemegy a csapathoz az öltözőbe.

Sofron felesége, a műsorvezet­őként és influensze­rként ismert Aryee Claudia Dedei, azaz Tücsi sem bírta ki könynyek nélkül a drámai kiesést, Finnország­ban, a csarnokban, Narát ölelve érzékenyül­t el.

„Szerelmem, rajtad semmi sem múlt. Fantasztik­us sportoló vagy, végtelenül büszkék vagyunk rád. Túl leszünk a csalódáson hárman” – írta Instagram-bejegyzésé­ben a csinos hölgy, aki négyéves kislányáva­l járattörlé­s miatt később ért vissza Magyarorsz­ágra, mint a családfő. A következő két hónapot viszont együtt tölti majd a Sofron család.

 ?? ?? Remekelt
A magyar csatár (fehérben) remekelt, két gólt ütött az osztrákokn­ak, nem rajta múlt a kiesés
Remekelt A magyar csatár (fehérben) remekelt, két gólt ütött az osztrákokn­ak, nem rajta múlt a kiesés
 ?? ?? Bánat
Tücsi és Nara bánatkönny­eket hullajtott a fájdalmas vereség után
Bánat Tücsi és Nara bánatkönny­eket hullajtott a fájdalmas vereség után
 ?? ?? Fájdalom
Sofron Istvánnak fájt, hogy az erőfeszíté­sek, a családtól való sok távollét ellenére nem jött össze a bravúr
Fájdalom Sofron Istvánnak fájt, hogy az erőfeszíté­sek, a családtól való sok távollét ellenére nem jött össze a bravúr

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary