Bárdy György nem volt hajlandó beszélni Latinovitscsal
A legendás művész csak Penészembernek hívta kollégáját, a Színészkirályt
elviselhetetlenül kellemetlen embernek tartotta a pályatársát
A Jászai Mari-díjas színész, Bárdy György épp tíz esztendeje hunyt el. Játszott, amíg a teste engedte, s a legutolsó pillanatig élvezte mindazt, amit az élet nevű társasjáték adhatott neki. Valami hihetetlen férfias erő lakozott benne. Szókimondó, karakteres ember és művész volt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Színészkirályhoz, Latinovits Zoltánhoz fűződő viszonya. A titokra, amely körbelengte a kapcsolatukat, most fény derült – nem szerették egymást, nem is álltak szóba, pedig több százszor álltak együtt színpadra.
– Nem emlékszem rá, hogy konfliktusom lett volna a pályán bárkivel, egyetlen úr kivételével, akinek a nevét nem mondom meg, én Penészembernek neveztem. Kiváló színész lett belőle, de elviselhetetlenül kellemetlen ember volt – mondta Bárdy egy régi vígszínházas interjújában. – Nem tudom, találkoztál-e már olyan emberekkel, akik ha kellett, ha nem, mindig hőbörögtek, mindig szomorúak voltak és mindig másokban keresték a problémák gyökerét. Nagy igazságtalanságként élték meg az életet. Hát ez az úr egy ilyen fogvicsorgató szörnyeteg volt, én úgy éreztem. Együtt játszottunk egy darabban több százszor, és ez alatt a több száz előadás alatt nem álltunk egymással szóba, de ezt a nem állok szóba szituációt én kezdeményeztem.
Kire mondhatta azt, hogy Penészember? – Nos, minden jel szerint Latinovits Zoltánra, a Színészkirályra.
– Kár tagadni, hogy Bárdy és Latinovits nem szerette egymást – folytatta Harkányi Endre, aki mindkét klasszissal játszhatott együtt. – Teljesen különböző életfelfogásuk volt. Latinovits a zárkózott, a magának való, a sokszor megkeseredett, és olykor boldogtalannak tűnő zseni. Bárdy pedig az életművész, aki
Az ember tragédiájában 1961ben Borbíró Andrea partnereként szerette a társaságot és a jókedvet. Azt kell mondanom ennyi év távlatából is, hogy olykor keserű pillanatokat éltünk meg a Vígszínházban...
Persze nemcsak a kellemetlen emlékek maradtak meg, hanem a rengeteg nagyszerű alakítás is. Imádta a közönség és a kollégák is.
– Valóban sokoldalú művész volt, s mi fiatalabbak, pályakezdők felnéztünk rá. Ráadásul közel laktunk egymáshoz Pasaréten, s nekem megadatott, hogy sokszor találkozhattam vele. S olyankor csak mesélt. Érdekes, a háborúról, az ott átélt borzalmakról nem akart beszélni. Egyszer játszottunk együtt a Játékszínben, egy Molnár Ferencdarabban. Vagyis inkább próbáltunk hosszú ideig, hogy aztán elmaradjon a premier. Akkor már idős volt, és gondjai voltak a szereptanulással. De hihetetlen erő dolgozott benne, ameddig csak bírt, játszott. A Vígszínház pedig, ahová mindketten tartozunk, szent hely volt számára – tette hozzá Harkányi.
Olyan volt, mint egy őrgróf. Elegáns, magabiztos, lehengerlő. Ha megjelent valahol, a színházi társalgóban, a Fészek Klubban, valamilyen bulin, ő volt a társaság középpontja. Esztergályos Cecília többször is játszott Bárdy Györggyel. Például az Illatos út a semmibe című szatírában.
– Mi már 1966-ban együtt szerepeltünk – mondta a Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő. – Fiatal voltam, a pályám elején jártam, és lenyűgözve néztem őt. Igazi férfi volt, akkoriban ez még divatnak
Az öntörvényű Latinovits Zoltán a magyar színház egyik legnagyobbja számított... Engem Cicókámnak szólított, és segített, amiben csak tudott. Ő nem játszott, hanem valósággal élte a szerepeit. Nagy különbség. Nagyon tudott bánni a nőkkel, akik megőrültek érte. Nem ivott, mint a legtöbb színész, neki nem volt szüksége valamiféle ajzószerre, mert enélkül is volt töltés: a lelkében és a szívében. Sokat beszélgettünk, s olykor szóba hozta, hogy megpróbálták megalázni, eltávolítani a színészi pályáról. Valamiféle orgiával, a szocialista erkölcshöz nem méltó viselkedéssel vádolták, s három évre száműzték a színházakból. Ha jól tudom, ez idő alatt erdészként kereste a kenyerét. Az elvtársak egyszerűen irigyek voltak a színpadon és a nők körében elért sikereire. Így álltak bosszút rajta. Aztán rehabilitálták – emlékezett a színésznő.
Amikor Bárdy György rátalált a nála több mint 30 évvel fiatalabb második feleségére, aki aztán egy gyermekkel ajándékozta meg, felhagyott addigi bonviván életével, és a családjának élt. Imádta a teniszt, hol szivarozott, hol pipázott, nem sokkal halála előtt azt mondta: „Minden úgy van jól, ahogy történt…” Május 27-én lesz tíz éve, hogy elhunyt.