Beat: a zene lehet a kiút a pokolból
► A nejét nem kaphatja vissza, de új kapcsolata van, albérletet keres a Fekete Vonat sztárja
BUDAPEST — Az elmúlt időszakban nyílt titok volt, hogy a Fekete Vonat rappere egyre mélyebbre csúszik, most azonban úgy tűnik, végre összeszedte magát: úgy értesültünk, Beat, azaz Fehér Tibor albérletet keres, fellépni jár, látszólag a szerelmi élete is kisimult, a boldogságát pedig tetőzi, hogy megszületett második unokája, akit már a karjába is vehetett.
– Lenyugodott kicsit, átértékelte a dolgokat maga körül.
A családját már teljesen nem kaphatja vissza, ugyanis a volt felesége lezárta a közös életüket, de legalább az unokáját láthatta Fehér Tibor, azaz Beat élete remélhetőleg
sínre kerül megtiltotta neki, hogy az unokával találkozzon. Úgy tűnik, a helyzet azonban enyhült valamelyest.
–
Talán megbocsátanak neki a gyerekei, de idő kell nekik. Végre csillapodni látszik a botrány körülötte, a zene lesz a kiút neki a rossz időszakból
– árulta el a rapper egy másik, neve elhallgatását kérő ismerőse, aki hozzátette, hogy kedvesével is rendezte a viszonyát Beat, és újra együtt vannak.
Mint a Blikk korábban megírta, a rapper gyakorlatilag hajléktalanként élt, sorra fordultak el tőle az ismerősei, a barátai. A Fekete Vonat koncertjéből előre felvett gázsijából semmi sem maradt, kaszinókban látták feltűnni, de ott is kéregetett. A családját elhagyta, ezért elfordultak tőle, majd egy ideig munkásszállón húzta meg magát, a közelmúltban azonban onnan is mennie kellett, ekkor került utcára a rapper, akit lapzártáig nem értünk el.
–
Megkattantam. 300 forintom van két napja, és hajléktalan vagyok. Persze igyekszem nem elkövetni bűncselekményeket,
meg ilyenek. Hiába voltam fent 10 ezer ember előtt, hiába mondták, hogy enyém a pénz, itt járkálok 300 forinttal – mondta korábban Beat az elhíresült élő bejelentkezése során a Népszínház utcában sétálva.
A zenész ismerősei szerint a hirtelen újra felívelő hírnév részegítette meg Beatet, korábban a szomszédok állították, hogy az utcán kiabálta, végre gazdag híresség lesz. A neve elhallgatását kérő informátor szerint mostanra ő is belátta, hogy hibát hibára halmozott.
– Nagy volt rá a mellény, de hatalmas pofont kapott az élettől. Szerencsére vannak még mellette olyan emberek, akik így is támogatták, próbálták jó útra téríteni. Beat egy tehetséges zenész, ehhez ért igazán. Akik szeretik, mind azért szurkolnak, hogy visszataláljon az igazi útjára – árulta el az informátor.
Orosz Barbara forgatni érkezett a viaszszobrok közé, ám jutott idő
egy vicces fotóra is
BUDAPEST — Vicces fotót osztott meg a közösségi oldalán Orosz Barbara. A műsorvezető a nemrég megnyílt Madame Tussauds Budapest viaszszobor-múzeumba látogatott el, ahol még a korábbi amerikai elnökkel, Donald Trumppal is „készített egy közös fotót”.
„Hát Hölgyeim és Uraim! Egy biztos. Nagyon menő, hogy már nekünk is van Madame Tussauds múzeumunk!! Tegnap úgy 3 órát forgattunk a frenetikus kiállítói terekben. Jövő héten elviszlek titeket Tűsarokban! Élmény a javából!” – írta a fotó mellé a műsorvezető, akitől több kommentelő is megkérdezte, vajon ő is viaszból van-e, ám Orosz Barbi igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy személyesen pózol a fotón.
KEDDTŐL