Rajtam kívül sajnos tényleg alig látogatja valaki Andy sírját
VAJNA TIMI igyekszik, hogy mindig rendben legyen volt férje mindkét sírja. De nincs könnyű dolga.
Andy Vajna sírja Los Angelesben egy olyan temetőben található, ahol a családja is nyugszik. Annak idején özvegye, Timi maga vitte ki volt férje hamvait Budapestről az Angyalok Városába, és ő intézte a temetést is. Mint ahogy most is ő gondoskodik a sírról – a legjobb tudása szerint.
– Andy végakaratát teljesítettem, amikor itt helyeztük örök nyugalomra a fia és a többi családtagja mellett.
Tény, hogy nem világsztárok között pihen, de ezt ő akarta így. Ennek ellenére itt, a Westwood Village temetőben egy sírhely több tízmillió forintnak megfelelő összegbe kerül. A sírhelyek tábláját is a temető adja, és ezeket kötelező használni – persze ezeknek az ára is borsos, ötezer dollár... És amerikai szokás szerint a földön vannak, így természetesen nagyon gyorsan koszolódnak. Éppen ezért én rendszeresen tisztíttatom, lefújatom Andy tábláját, hogy ne rozsdásodjon el. Ráadásul itt nincsen temetőőr sem, pedig Marylin Monroe sírja miatt sokan járnak ide, így sajnos gyakran előfordulnak lopások is. Andy sírjáról is ellopták már a virágot, amit kivittem. Amikor legközelebb jöttem, csak hűlt helyét találtam a csokornak, ami lelkileg nagyon megviselt. És mivel egy földbe süllyesztett, táblával jelölt urnasírt nem egyszerű felvirágozni, éppen ezért virágládákat tettünk oda, és beültettük kőrózsával, ami jól bírja az itteni klímát, és nem igényel napi gondoskodást. Én nem azt mondom, hogy naponta kijárok Andy sírjához – bár olyan nap nincs, hogy ne gondolnék rá –, de amikor csak tudok, kimegyek hozzá. És nem csupán a Los Angeles-i, hanem a budapesti sírjának a rendben tartásáról is igyekszem gondoskodni! Viszont egy szomorú tényt meg kell hogy említsek: rajtam kívül valóban csak egy két barát és családtag látogatja a sírt. Ez pedig nemcsak nekem, hanem valószínűleg Andynek is nagyon fáj ott fenn... – tette hozzá Timi.