MOST EGY ÚJABB RÉGI ÁLMA MEGVALÓSÍTÁSÁN DOLGOZIK Már háromlaki életet él
BÓDI SYLVI három évvel az után, hogy vidéken kezdett új életet, most mégis visszatér a fővárosba.
Ön neki merne vágni úgy a világnak, hogy az útitársa mindössze a bőröndje és a szörfdeszkája? Bódi Sylvi hosszú évek óta így járja a világot. Sőt a messzi Balira is egyedül utazgat. Soha nem érte semmiféle atrocitás, sőt, mint ő maga mondja, ott nagyobb biztonságban érzi magát, mint itthon.
–Indonéziában rendkívül nyitottak, elfogadóak és kedvesek az emberek. A második otthonomként tekintek erre a szigetvilágra. Most úgy jöttem haza, hogy a szörfdeszkáimat ott hagytam, amit még soha nem tettem. Tudom ugyanis, hogy hamarosan visszamegyek. Kétlaki életmódra rendezkedem be:
az év egy részét Magyarországon, a másik részét Balin fogom eltölteni.
Most három hónap után csak azért jöttem haza, mert fontos családi események, kerek születésnapok jöttek. És hogy kipróbáljak megint valami újat: ideiglenesen felköltöztem a fővárosba. Ugyanis a fejembe vettem, hogy megvalósítom egy régi álmomat, ami a kertészkedéshez kötődik. Biokertész barátnőmmel arra gondoltunk: ha én meg tudtam csinálni a saját balkonomon, hogy egy komplett konyhakertet hozzak létre, másoknak is segíthetünk, hogy a város közepén egy kis konyhakertet varázsolhassanak a kiskertjükbe vagy akár az erkélyükre.
Konyhakerteket tervezünk, kivitelezünk, tanácsokat adunk.
Ugyanis nincs is annál jobb érzés, mint amikor a reggeli müzlihez leszedjük a saját eprünket, és azt keverjük a reggelinkbe. A növények szeretete nálam egy misszió, ezért szeretnénk eljutni iskolákba, óvodákba is, hogy továbbadhassam mindazt a tudást, amit még anno mi is a nagyszüleinktől kaptunk – mondta lapunknak terveiről Sylvi.
A modell korábban azt is elmondta egy interjúban, hogy a birtokát a kis somogyi faluban eddig is a szomszédok gondozták, ha külföldön volt. Amire megint szüksége lesz, hiszen a hajdani playmate az új terve megvalósítása érdekében a vidéki életet újra felcserélte a fővárosi létre, így mostanában gyakran feltűnik majd a főváros útjain a kis piros robogójával, na meg nyilvános rendezvényeken is gyakrabban fogjuk őt látni.