T. Lach: Kiskegyed
ALövölde tértől nem meszsze, a Szív utcában volt egy iciri-piciri cukrászda, amit Zsuzsi egyszerűen imádott. Nemcsak a fagylalt vagy a sütik miatt járt oda, hiszen azt lehetett máshol is kapni, hanem a cukrászda hangulata miatt is. A régi cukrászda, mint oázis a sivatagban, úgy dacolt a körülötte rohanó, elsivárosodó városi lét ellen, a letűnt idők emlékét próbálva megtartani.
Itt a sütésekhez még régi cukrászedényeket használtak, amit már más cukrászdákban legfeljebb régiségként tettek ki a kirakatba. És amit Zsuzsi a legjobban szeretett, az a fagylaltos részleg volt, ahol még hosszú, henger alakú fémtartály mélyéről kanalazták ki a hideg nyalánkságot. Nem sok fajta fagylalt volt, összesen talán négy. Egy régi palatáblára írták ki a választékot: csoki, vanília, citrom, puncs. Ezek voltak az alapok, amiket vásárlás előtt meg sem lehetett tekinteni, de a fagyi minősége soha senkinek nem okozott csalódást.
Nemcsak a cukrászda berendezése volt régi, hanem a dolgozói is. Egy idős házaspár vezette a boltot, akik mindig kedvesek, mosolygósak és udvariasak voltak. Általában a férfi szolgált ki, amíg a nő sertepertélt, vagy épp kevert valamit. A bácsi a fagyiért sorban álló gyerekeket is mindig magázta, de a törzsvendégeknek kijárt a fiatalúr vagy a kiskegyed megszólítás is.
Zsuzsi kezdetben a szüleivel járt a cukrászdába, de idővel már egyedül is elengedték. Általában két gombócot kért, de ha nagyon ki akart rúgni a hámból, akkor tejszínhabot is kért rá, de az már igazi ünnepnap volt számára. Így mentek az évek, Zsuzsiból szép lassan nagylány lett, majd középiskolás és főiskolás. Csak a cukrász bácsi és a néni nem öregedtek, legalábbis Zsuzsi szemében nem. Zsuzsi fiatalkori naivitásával valahogy sohasem gondolt abba bele, hogy a dolgok egyszer megváltozhatnak.
’92 augusztus eleje volt, amikor egy fagyizás alkalmával Zsuzsi megdöbbenve tapasztalta, hogy Dezső bácsi helyett egy fiatalember szolgált ki. A fiatalember türelmesen várta a rendelést, mire Zsuzsi nagy nehezen kinyögte: – És Dezső bácsi?
– Sajnos kórházban van, ma be kell hogy érje velem. Mit adhatok?
Attól a naptól kezdve Zsuzsi minden áldott nap lement a cukrászdába, és Dezső bácsi után érdeklődött. Kiderült, hogy a fiatalember Dezső bácsi unokája, Marcinak hívják és addig lesz ott, amíg a nagyapja rendbe nem jön.
Két hét után már Zsuzsi szüleinek is feltűnt a folytonos fagyievés, és sejteni kezdték, hogy itt többről van szó, mint Dezső bácsi iránti aggódásról, de nem szóltak semmit. Zsuzsi meg közben abban reménykedett, hogy sokáig kitart még a meleg időjárás, így nem kelt gyanút a rendszeres fagylaltozásaival.
Azon a bizonyos napon szakadt az eső, és Zsuzsi sokáig vívódott, hogy lemenjen-e a cukrászdába vagy sem, de aztán csak meggyőzte magát, hogy mindenki azt gondol, amit akar. Vidáman indult útnak, de ahogy a cukrászda felé közeledett, úgy fagyott a mosoly az arcára. Megállt, becsukta a szemét egy pillanatra, és azt remélte, hogy amit lát, az csak a képzelete szüleménye. De a kép nem változott. Egy tábla lógott a cukrászda ajtaján:
„Haláleset miatt zárva”
Zsuzsi még napokig járt arra, titkon azt remélve, hogy a cukrászdát nyitva találja, de úgy nézett ki, hogy a cukrászda végleg bezárt. Borzasztóan hiányzott neki Dezső bácsi. Feltételezte, hogy ő halt meg, de leginkább Marcit hiányolta. De vajon ő hiányzik-e Marcinak? – tette fel magának a kérdést, és ebben már egyáltalán nem volt biztos. Marci mindig udvarias és kedves volt vele, egyre többet beszélgettek, de ez megtévesztő is lehetett, hiszen őt is valószínűleg udvariasságra nevelték a vevőkkel szemben.
Hosszas vívódás után egy levelet írt Marcinak, amit a cukrászda bejárati ajtajába csúsztatott. De a levél még napok után is ott volt érintetlenül, úgyhogy kivette a levelet, és egy könnycseppel lepecsételve kidobta az első kukába. Végső elkeseredésében bement a kerületi önkormányzathoz, hogy a cukrászda dolgozói felől adjanak valami információt, de csak egyik helyről a másikra irányították, és végül semmit sem tudott meg.
A nyár gyorsan elmúlt, új tanév kezdődött. Zsuzsi az utolsó évét kezdte meg a főiskolán, ezért elhatározta, túlteszi magát Marcin, és inkább a tanulásra fog koncentrálni. Rosszkedvűen érkezett a tanévnyitóra, előre borsódzott a háta az ismerős lányok fiús hencegéseitől, amikor a szeme megakadt egy hetilap feliratán, amit az egyik lány kezében látott: Kiskegyed. Ezt még sohasem látta, viszonylag új lap volt, de úgy érezte, ez egy égi jel, hisz Dezső bácsi őt mindig így szólította.
Még aznap este levelet írt a szerkesztőségnek, amiben leírta a történetét, és a lap segítségét kérte Marci felkutatásában. Két hét múlva megjelent a története. Három hét múlva csörrent a telefon, a Kiskegyed szerkesztőségéből hívták. Jelentkezett Marci, és megadta a telefonszámát.
Mint kiderült, valóban Dezső bácsi halt meg, és a régi cukrászda végképp bezárt, de a szomorúságba öröm is vegyült, mert Marci meghívta Zsuzsit egy másik cukrászdába. Zsuzsi csokoládéfagylaltot rendelt tejszínhabbal…