ITT AZ ÖSSZES SZÁMKOMBINÁCIÓ JELENTÉSE – EZ A TELJES ÉLET TITKA Elég két mezei dobókocka, s előttünk a jövőnk!
Ha eddig úgy gondolta, hogy cigánykártya, tarot kártya vagy éppen inga nélkül bele sem kezdhetünk a jóslás művészetébe, akkor bizony tévedett. Hogy a közeljövő nagy kérdéseire választ kaphassunk, elég lehet két mezei dobókocka is.
Miért működik? Azok, akik hisznek a számmisztikában, illetve abban, hogy a másodperc töredékében a véletlenre bízva húzunk egy kártyát vagy éppen feldobunk egy érmét, és az univerzum energiái segítségével az a véletlennek tűnő mozdulat megmutathatja a jövőnket, akkor tökéletesen logikusnak tűnhet az is, hogy a kocka eldobása kiváló módszer a jósláshoz.
Így fogjunk bele!
Mint minden más fehér mágiával kapcsolatos rituálé során, itt is érdemes meggyújtani egy semleges színű gyertyát. Majd vegyünk a kezünkbe két dobókockát, kis ideig dörzsölgessük őket, hogy átvegyék a testünk rezgéseit, energiáit. Koncentráljunk erősen a kérdésre, és mondjuk is ki hangosan. Ezután rázzuk meg a kockákat, és dobjuk el az asztalon. A választ pedig értelemszerűen a számokból olvashatjuk majd ki. Ha esetleg az egyik kocka leesik az asztalról, akkor az azt jelenti, hogy rosszul fogalmaztuk meg a kérdést, vagy nem koncentráltunk rá eléggé. Ilyenkor ismételjük meg a dobást. Azok a dobások, amelyekben szerepel az egyes szám, a legfontosabbak, mert az egyes az életünk meghatározó, sorsfordító kérdéseire ad választ.
1 + 1: A harmónia számai
Bármilyen kérdést tett fel, az biztos, hogy most az univerzum bőkezűen fogja támogatni a terveiben. A két egyes szám arra utal, hogy egységben van minden, nem kell erőt megfeszítve küzdeni a céljainkért, mert hamarosan beérik a munkánk gyümölcse. Párkapcsolati szempontból is nagyon jót jelent a két egyes szám, azt jelzi, hogy olyan partnerre találtunk, aki örökre a társunk marad.
1 + 2: Egyedül nem megy
Az egyes melletti kettes szám azt szimbolizálja, hogy eddig túlságosan magunkra voltunk utalva, és nem engedtünk be az életünkbe másokat. Legyen az egy segítő barát, egy aggódó szülő vagy akár egy születendő szerelem. Itt az ideje, hogy feladjuk a magányt és az egyedüllétet, mert az ember társas lény, és bár alkalmazkodni néha nehéz, de az életünk csakis egy szeretett személlyel lehet boldog és teljes.
1 + 3: Vigyáznunk kell egy rosszakarónkkal
Ha a kérdésnek köze volt ahhoz, hogy miért nem tudunk egyről a kettőre lépni a karrierünkben, akkor ezek a számok arra figyelmeztetnek, hogy akad egy ellenségünk, aki a munkahelyünkön ellenünk áskálódik. Párkapcsolati szempontból pedig sajnos elképzelhető, hogy feltűnik egy harmadik személy, aki el akarja csábítani a párunkat.
1 + 4: Az elengedés ideje
Az egyes és a négyes számok ha párban állnak, az a számmisztikában arra utal, hogy itt az ideje elbúcsúznunk valamitől vagy valakitől. Az elengedés sosem könynyű, de enélkül nem fogunk tudni fejlődni és nyitni a szép, új kezdet felé.
1 + 5: Az állhatatos munka ideje
Ha eddig kényelmesen éltünk, nem fektettünk elég energiát a céljaink elérésébe, akkor most itt az ideje, hogy felálljunk, megtaláljuk a belső erőnket, és belekezdjünk a harcba! Ezek a számok arra figyelmeztetnek, hogy a kemény munka nélkül sosem teljesülhetnek az álmaink.
1 + 6: Nem kell a legrosszabbra gondolni
A hatos szám a számmisztikában a félelmeinkre utal, melyek megakadályoznak minket, hogy előrelépjünk. Az élet sokkal értékesebb annál, mint hogy folyton csak rettegjünk. Merjünk élni, hiszen egy életünk van!
2 + 2: Szenvedélyes szerelem közeleg
A két kettes szám fokozottan arra utal, hogy egy nagy románc közeleg, melynek nem fogunk tudni ellenállni. 2 + 3: Legyen
A hármas és a kettes szám mindig arra figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, mert lehet, hogy baleset érhet minket, vagy éppen van valaki, aki be akar csapni vagy meglopni.
körültekintő! 2 + 4: Segítsünk a rászorulókon!
A kettes és négyes számok azt jelzik, hogy valakinek a környezetünkből szüksége van ránk. Legyen az egy barát, szerető, rokon, most rajtunk a sor, hogy jót tegyünk.
2 + 5: Legyünk racionálisak!
Lehet, hogy túl régóta él álomvilágban, és nem látja meg a dolgok valódi oldalát. Most muszáj lesz észszerűen gondolkozni, hogy ne érjék meglepetések!
2 + 6: A türelem rózsát terem
Régóta hajszolja az álmait, és nem érti, miért nem valósultak még meg. Nos, mindenhez idő kell, és nincs más dolga, mint alázatosabbnak, türelmesebbnek lenni, és a vágyai teljesülnek.
3 + 3: Szabaduljunk meg a haragtól!
Sokan azért sem tudnak továbblépni érzelmileg, mert magukkal hordozzák a múlt sérelmeit. A harag és bosszúság azonban viszszaüt, és ha nem bocsátunk meg, sosem leszünk szabadok.
3 + 4: A bőség zavara
Vigyázni kell az élvezetekkel, mert gyorsan függőséggé válhatnak. Ez a két szám arra figyel