Pókembert utánozva úszta meg a zuhanást Benji
▶ A füves részen lépett rá egy aknafedélre, ami aláfordult, a gyerek a mélybe esett
NYÍRKÁTA — Brutális módon végzett élettársával O. B., egy 31 éves nyírkátai férfi, aki bántalmazta, majd megfojtotta a várandós asszonyt. Most emberölés miatt folyik büntetőeljárás ellene. A férfi szombat hajnali 3 órakor kereste fel élettársát, akit a hajánál fogva megragadott és arra kényszerítette, hogy vele menjen, majd egy erdős-bokros területre vitte magával. Ezalatt O. B. az asszonyt többször bántalmazta, majd karóval verte és megfojtotta. A nő holttestét 8 óra után, Nyírkáta külterületén találták meg, azonban a férfi elmenekült a helyszínről. A szabolcsi nyomozóknak sikerült néhány órán belül elfogniuk egy szántóföldön.
SZOMBATHELY — Még most is megremeg a sokktól a Karácsonyi család, amikor felidézi kisfiuk balesetét. A hároméves Benjámin az egyetlen, aki mostanra elfelejtette, menynyire sírt, hogy csak a véletlenen és az őrangyala odafigyelésén múlott, nem koppant a koponyája egy két méter mély beton vízakna alján. Na meg a Pókember-filmek, mert a kisfiú azt mesélte, úgy kapaszkodott meg zuhanás közben, ahogyan azt kedvenc mesebeli akcióhősétől látta.
– Soha többé nem pirítok rá a gyerekre, hogy ne nézze a Pókembert – mondta mosolyogva, ám a szörnyű emlékektől egy kicsit még remegő hangon Karácsonyi Dávid,
amikor a hároméves fia balesetéről mesélt a Blikknek. – Benji pókemberes meséje jól hangzik persze, de inkább a szerencsés véletlennek tudható be, hogy a gyermekem ma él, ép és egészséges. Na meg a titokzatos életösztönének, megmagyarázhatatlan, hogyan jött rá, kapaszkodnia kell azért, hogy túlélje a balesetet.
Az apa éppen a fiával játszott a szombathelyi Károly Róbert
Fedél
Egy ilyen fedél nyílt meg a gyerek alatt, és nyelte el
utcai lakótelep közötti füves részen, amikor a gyermek rálépett egy aknafedélre. A vaslemez rosszul volt rögzítve, elmozdult, a gyermek lezuhant, majd az aknafedél rögtön viszsza is csapódott a helyére, a gyermek fejére.
– Nem tudom elmondani, mit éreztem, amikor ezt láttam, mire gondoltam, amikor két másodperccel később feltéptem az aknafedelet, lelki szememmel már láttam Benjit a mélyben, összetört csontokkal
Veszély
Ha a pici nem kapaszkodik meg a létrában, szétzúzhatta volna a fejét
– folytatta az apa. – Ám a fiam ott kapaszkodott, egyik kezével az akna egyik létrafokába, a másikkal az akna betonszegélyébe, az egyik kis lába meg beakadt egy alsó létrafokba.
Annyira megijedhetett, hogy sírni is elfelejtett, csak amikor már kihúztam s ölbe kapva rohantam vele haza, majd az orvoshoz, akkor tört el nála a mécses.
Akkor is kedvenc pókemberes pulcsija volt rajta, attól nyugodott meg, hogy mondtuk neki, a sok pókemberezésnek végre megvolt a haszna is, a mesehőse is így menekült volna meg, ha lezuhan egy toronyház tetejéről. Igazi hős a gyerek, a vészhelyzetben öntudatlanul is tudta, mit kell tennie. Azért azt megbeszéltük, ebből ne csináljon rendszert, direkt ne keresse, hol pókemberkedhet egy kicsit.
Az édesapa azonnal értesítette a balesetről a város önkormányzatát, hogy hárítsák el az életveszélyes hibát. A Blikk információi szerint Szombathely városa – illetve a város műszaki állapotáért felelős cég, a SZOMTÁV – egy alvállalkozónak adta ki feladatul a fedőlap
Apukája büszke Benjire, de kérte, ne keresse, hol pókemberkedhet
megjavítását, cseréjét, valamint a környék összes, hasonló aknafedelének a vizsgálatát.
Egyelőre csak körbekerítették az aknafedelet, hogy felhívják a figyelmet a veszélyhelyzetre, de a napokban ki is cserélik az elöregedett aknatetőt a többivel együtt.
Emellett a város a füvet is lenyíratja az aknák környékén, hogy ne maradhasson észrevétlen egyetlen betonteknő sem. 05.30. KEDDTŐL 05.31. SZERDÁIG Ígéret