64 milliárdos cégbirodalmat épített Sarapova
▶ Tizenegy éve kezdett az új kalandba, a Sugarpova termékei ma már népszerűek
MIAMI — Sok sportoló nem tudja, mihez kezdjen, miután abbahagyta a profi pályafutását. Marija Sarapova nem ilyen, az egykori teniszező az édességiparban találta meg a számítását. Az orosz világklasszis, miután búcsút intett szeretett sportágának,
a Sugarpova alapítója és vezérigazgatója lett, egy globális édességgyártó cég vezére, amely sikeres vállalkozóvá tette őt.
– Miután kölcsönadtam a nevem néhány vezető globális márkának, és együttműködtem a szponzoraimmal, megértettem az üzleti élet finomságait. Már játékos-pályafutásom közben eldöntöttem, hogy visszavonulásom után saját vállalkozást szeretnék indítani. Az édességek és a cukrászsütemények gyerekkori szerelmet jelentettek, és később ezeket vittem az Egyesült Államokból az oroszországi barátaimnak is. Különböző formájú, színű és ízű gumicukorral
Marija Sarapova a Grand
Slam-tornák sztárja volt találkoztam, amilyeneket korábban soha nem láttam otthon, innen indult el ez az egész – árulta el Sarapova, honnan jött az üzleti ötlete, hogy édességmárkát építsen.
Kezdetben 12-féle ízű gumicukrot tervezett, amellyel elindította a vállalkozását. És aztán jöttek másfajta édességek is, amelyek elnyerték a vevők tetszését.
– Kitaláltuk a Sugarpova nevet, és ezt követően szinte minden ment magától. Én magam dolgoztam a csomagoláson egy márkaügynökséggel, és olyan gyorsan összeállt, hogy nem is gondolkodtam kétszer a dolgokon.
Marija Sarapova az édességcégbe
11 évvel ezelőtt körülbelül 400 ezer fontot (172 millió forint) fektetett be, s ma már elképesztő összeget, 150 millió fontot (64 milliárd Ft) ér.
És évente körülbelül 6,9 milliárd forintnyi hasznot termel tisztán. Kezdetben rengeteg kritika érte a cukros falatkák miatt, amikkel kifejezetten a fiatal közönséget próbálta megcélozni. Sarapovát nem érdekelték ezek a támadások, és neki lett igaza. Ma már 22 országban árulják a Sugarpova nevű különféle édességeket és prémiumcsokoládékat.
A most 36 éves egykori sportoló remekül remekül kamatoztatta tehetségét, eredményességét és népszerűségét.
Az orosz világklasszis a 2000es években meghatározó szereplő volt a női teniszben.
Pályafutása során öt Grand Slambajnoki címet szerzett, köztük az elsőt már 17 évesen, 2004ben Wimbledonban.
Karrierje azonban 2016-ban váratlanul megbicsaklott, 15 hónapra eltiltották, miután az Australian Openen fennakadt a doppingteszten. Ma már komoly és sikeres üzletasszony, több pénzt keres, mint játékosként.
Sarapova büszke lehet arra, amit viszszavonulása után elért, üzletasszonyként
is ász lett