Négy meglepő jel, ami rossz keringésre utal
Ha valakinek fáj a gyomra vagy elfelejt dolgokat, nem valószínű, hogy keringési problémákra gondol, pedig akár ez is állhat a háttérben – állítja Alun Davies érsebész.
Szőrtelen láb
A hideg lábak és kezek jól ismert jelek. Okuk, hogy a vér a beszűkült erek miatt nehezen jut el a végtagokhoz. A fényes és feszes bőr azonban egy kevésbé ismert tünet, amely főként a lábszárat érintheti.
Bár a szőrtelen, sima lábak nem tűnnek rossz dolognak, mégis jobb felfigyelni rájuk. A szőr elvesztése azt jelentheti, hogy nem jut elég vér ezekre a területekre, aminek következtében a szőrszálak tápanyaghiány miatt elhalnak. A lábak vérellátásának romlása gyorsan veszélyesebb tünetekké fajulhat, például ideg- és szövetkárosodássá.
Lábszárfekély
Szakértők szerint a hosszan tartó, két héten belül nem gyógyuló sebek valószínűleg szintén a rossz keringés jelei. Általában a láb belsejében, a térd és a boka között alakulnak ki, és fájdalmat, viszketést és duzzanatot okozhatnak az érintett lábban. A fekély körül elszíneződhet vagy megkeményedhet a bőr, a sebből bűzös váladék szivároghat.
– Ezek a nyílt sebek gyakran a lábszáron jelentkeznek, némelyik fájdalommentesen, ami azt jelenti, hogy sokan ártalmatlannak tartják őket – magyarázta Davies doktor. – Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a visszatérő vagy nem gyógyuló sebeket, és kezelni kell őket a fertőzés és a további szövődmények elkerülése érdekében.
Gyomorrontás
A rossz keringés a test minden részét érinti, beleértve a belső szerveket is. A hasi fájdalom, a hasmenés olyan kellemetlen tünetek, amelyek leggyakrabban az elfogyasztott élelmiszereknek tudhatóak be. A szakértők szerint azonban ezek a tünetek az emésztőszervek rossz véráramlásának jelei is lehetnek. Mint minden létfontosságú szervnek, a gyomornak is oxigénben gazdag vérre van szüksége a megfelelő működéshez. A korlátozott véráramlás miatti szervi elégtelenség emésztési problémákhoz és az anyagcsere lassulása miatti étvágytalansághoz vezethet.
Emlékezetkiesés
A megmagyarázhatatlan szédülés, az egyensúly elvesztése és a feledékenység olyan tünetek, amelyeket általában agysérüléshez, daganathoz vagy például az Alzheimerkórhoz kötnek. De ez annak a jele is lehet, hogy nem jut elég vér az agyba. Ha roszsz a keringés, az agy elkezd csökkenteni bizonyos funkciókat, beleértve a memóriát és az egyensúlyt.