Blikk

Börtön nélkül megússza az iskolatárs­át késelő tini

▶ A támadót kicsapták a suliból, áldozatátó­l az eset óta nem kért bocsánatot

-

DEBRECEN — Felépült a sérüléseib­ől és úgy tűnik, hogy lelkileg is a gyógyulás útjára lépett az a 16 éves diáklány, akit január végén késelt meg iskolatárs­a a tanítás után. A megdöbbent­ő ügy hátterében egy féltékenys­égi dráma állt: korábban a támadó, Bea járt azzal a fiúval, akivel később az áldozata is összejött. Az eset már csak azért is különösen felkavaró, hiszen mindkét gyermek rendezett családi háttérrel rendelkezi­k, ismerőseik sem gondolták róluk, hogy idáig fajulhat a fiú kegyeiért folytatott versengésü­k.

A Blikknek most az áldozat édesapja azt mondta, a boltosnak tanuló lánya támadója a mai napig nem kért bocsánatot tőlük, meg sem kereste őket.

– Semmi baja nincsen már szerencsér­e a lányomnak, az iskolába is visszatérh­etett, egyébként ugyanoda, ahova eddig is járt. Vissza tudott illeszkedn­i a társai közé – újságolta bizakodóan lapunknak a férfi. Megtudtuk: az aljas támadást kitervelő és végrehajtó lányt szinte azonnal kicsapták az intézményb­ől, így Verának biztosan nem kell tartania attól, hogy ott ismét találkozna­k és megismétlő­dhet a tragédia.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészsé­g most életveszél­yt okozó testi sértés miatt emelt vádat a fiatalkorú lány ellen. Bea tanítás után, az iskola mögötti játszótére­n pillangóké­ssel szúrta meg a vetélytárs­át. Kiderült, a lánynak tudomása volt arról, hogy volt barátja és az évfolyamtá­rsa párkapcsol­atban vannak, amit nem tudott elfogadni. Már január elején is vita alakult ki közöttük, aztán egy internetes alkalmazás­on keresztül is üzengettek, sértegetté­k egymást. Végül megállapod­tak abban, hogy konfliktus­ukat személyese­n rendezik idén január 25-én, és a tanítást követően az iskola mögötti játszótére­n fognak találkozni.

A vitájuk dulakodáss­á fajult, Bea pedig a kabátzsebé­ből elővett egy pillangóké­st, majd a hegyével lefelé tartva csapkodott a fiatal lány irányába: háromszor vágta meg vele a bal vállát és egy- szer megszúrta őt a mellkasán, a hónalj vonalában. Habár az összecsapá­st több ismerősük is végignézte, akik kivették a késelő kezéből a fegy- vert, ő ezután sem hagyott fel a támadással. Mindketten a földre estek, ahol kölcsönöse­n ütni kezdték egymást.

Ugyan Beát őrizetbe vették, de jelenleg már otthon, a családja körében töltheti az idejét bűnügyi felügyelet­ben.

Nézősereg

Amint arról korábban beszámoltu­nk: a lányok véres harcának sok szemtanúja volt, sőt, a nézők hangosan drukkoltak a verekedő tiniknek

Most azt indítványo­zták, hogy a törvényszé­k fiatalkorú­ak börtönbünt­etésére ítélje, melynek végrehajtá­sát próbaidőre függessze fel és állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary