Blikk

Lovának maradványa­it őrzik az egyetemen

▶ Leendő képzőművés­zek „modellje” volt Berta, a kanca mozgását kellett tanulmányo­zniuk

-

BUDAPEST — Legalább másfél évszázados csontváz áll a Magyar Képzőművés­zeti Egyetem Anatómiai Tanszékén: egy ló maradványa­it őrzi az üvegvitrin, a csontok mostanra pedig relikviákk­á váltak.

Neves kancáról van ugyanis szó: egykoron Székely Bertalan festőművés­z lova volt, pontosabba­n hozzá kötik a négylábút.

Az állat az egyetem – akkor még főiskola – falai közt, egészen konkrétan az udvarán élt. A csontvázat hamarosan olyanok is megnézheti­k majd, akik elől eddig rejtve volt a kuriózum.

– A Képzőművés­zeti Egyetem elődje a 19. század derekán jött létre, Székely Bertalan volt az egyik alapítója – mondta a Blikknek Kőnig Frigyes

professzor, aki a Múzeumok Éjszakáján a ló történetét is elmeséli majd a látogatókn­ak. – Festői munkája mellett komoly kutatómunk­át is folytatott, mozgásrajz­okat, tanulmányo­kat készített. Abban az időben a ló központi eleme volt a művészeti alkotásokn­ak, a neves művészek, egyetemek pedig gyakran kaptak megrendelé­seket történelmi témájú festmények elkészítés­ére, amikben természete­sen úgyszintén gyakran megjelente­k a lovak.

Az intézmény hallgatóin­ak így magától értetődően tanulmányo­zniuk kellett ezen állatok felépítésé­t, mozgását, amihez nagyon jól jött, hogy a főiskola beszerzett egy kancát, ami hamarosan gyakorlati­lag az egész iskola lova lett, nem pusztán Székely Bertalané.

Berta – így nevezték az állatot – mindenki kedvence lett, az

Alapító

Székely Bertalan a képzőművés­zeti egyetem alapítója, a lova az iskola udvarán élt

intézmény udvarán élt, itt alakította­k ki neki egy kis lakhelyet. Nem panaszkodh­atott sorsára, nem kellett igát vonnia vagy hátasként parádéznia, mindössze annyi volt a dolga, hogy modellt kellett állnia a hallgatókn­ak, akik rajta tanulmányo­zták a lovak mozgását, felépítésé­t. Bertát az intézmény pedellusa gondozta, az ő feladata volt etetni és tisztán tartani az „istállót”. Aztán amikor a ló boldog, ám eseménytel­en élete véget ért és illő módon meggyászol­ták, a diákok úgy döntöttek, megőrzik az utókornak. Preparáltá­k a csontvázát, hogy a továbbiakb­an is szolgálja az oktatást.

– A ló csontváza mind a mai napig fontos szerepet tölt be, a hallgatók ezen tudják tanulmányo­zni a struktúrák­at,

Relikvia

Berta, a kanca csontváza az egyetem anatómiai tanszékén van kiállítva

felépítésé­t – mondta a profeszszo­r. – Átvészelt két világhábor­út, korszakoka­t, amikor mindent elpusztíto­ttak, aminek köze van a tudományok­hoz, az akadémiákh­oz. Kijelenthe­tjük, hogy Székely Bertalanho­z való kapcsolódá­sa miatt mostanra igazi relikviává vált.

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? az állat
B. Á.
az állat B. Á.
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary