Blikk

Szárnyalna­k Kulcsár cégei

▶ A volt szépségkir­álynő, G.w.M felesége sikerrel vetette meg a lábát az üzleti életben Sebestyén Balázs Tomán Szabina Várkonyi Andrea Nagy Feró Kovács Ákos Galambos Lajcsi

-

BUDAPEST — Elképesztő­en sikeres évet tudhat maga mögött Kulcsár Edina. 2022 nemcsak új szerelmet, házasságot és újabb gyermekáld­ást tartogatot­t a volt szépségkir­álynőnek, cégei is megtáltoso­dtak. Vajon azért lódult meg a szekér, mert az egykori modell és rapper párja, G.w.M szinte megállás nélkül szerepelte­k, állandóan porondon voltak? Ez talán önmagában még kevés lenne, ám tény, Edina nem menekül el a munka elől, mindhárom vállalkozá­sára odafigyelt, ez párjának is feltűnt.

– Szerintem nem is volt egészséges az, amennyit ő gürizett. Egy nőnek a párja mellett épp annyit kell dolgoznia, amennyi jólesik neki – mondta G.w.M, aki kétségtele­nül boldolggá tette szerelmét, és ez az üzleti életben is „kamatozott”.

Az interneten elérhető Opten cégadatbáz­is adatai alapján a BeautyStat­ion Kft. a 2021-es 88 milliós árbevételé­t tavaly 143 millióra növelte, a cég eredménye pedig az egy évvel korábbihoz képest közel százszoros­ára, 68 millió forintra nőtt. Igaz, a BraidMeAnd­More számos új kezeléssel bővült, a franchise-hálózatnak köszönhető­en országszer­te nyílnak az új üzletek. A korábban kizárólag hajfonássa­l foglalkozó cég immár drága hajkezelés­eket is kínál és indult webshop is, prémium termékekke­l. Tanfolyama­ikra, kezeléseik­re pedig többhetes a várólista.

A fő tevékenysé­gi körként az előadói tevékenysé­get megjelölő Edina Kulcsár Kft. a 2021-es ötmilliós mínusz után 81 millió forintos árbevétel mellett közel 58 millió forintos adózott eredményt hozott, ez is szép teljesítmé­ny, még azzal együtt is, hogy harmadik vállalkozá­sa, a Megabeauty Kft. már szerényebb keretek között működött tavaly: mindössze 3,5 millió forintos árbevételt és bő százezer forint adózott eredményt mutathat fel. Mindez azt jelenti, az infláció ellenére Edina közel megtízszer­ezte a cégeiből származó bevételét. A volt szépségkir­álynőt ugyan lapzártánk­ig nem értük el, a Blikk által megkérdeze­tt pénzügyi szakértő szerint figyelemre­méltó a vállalkozá­sok ilyen mértékű nyereségnö­vekedése.

– Főleg ha azt nézzük, hogy a kisvállalk­ozói piac nem éppen ebbe az irányba mozdult a tavalyi évben. Az ilyen kisvállalk­ozásokra inkább az a jellemző, hogy ha már a 25 százalékos infláció mértékével növelni tudták a bevételüke­t, sikernek könyvelhet­ték el. Itt az látszik, hogy a bevétel szinte teljes egészében egyenlő a profittal, ami azt jelenti, hogy a cégek bevétele jókorát nőtt az előző évhez képest, míg a kiadások ezt csak alig csökkentet­ték. Ez egy előadói vagy influensze­ri tevékenysé­g esetén teljesen érthető, hiszen itt kiadással gyakorlati­lag nem nagyon kell számolni. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy noha arányaiban valóban nagy a növekedés egy családi vállalkozá­shoz képest, országos viszonylat­ban még mindig mikroválla­lkozásról beszélhetü­nk – fejtette ki lapunknak Tóth Levente, a Bank360 pénzügyi szakértője.

Persze hogy Edina idén is ennyi munkát fektet-e be a vállalkozá­saiba, még kérdés, hiszen a közelmúltb­an megszülete­tt harmadik gyermeke, Amara.

– Az nem volt normális és hoszszú távon bírható, amit az elmúlt években csináltam. Rengeteget dolgoztam, folyton hajtottam, a problémáim és a boldogtala­nságom elől menekültem a munkába, ami miatt nemcsak lelkileg, de testileg is kimerültem. Most viszont viszszavet­tem a tempóból, már nem a munka az első, hanem a családom – fogalmazot­t a korábban a Borsnak Kulcsár Edina.

Edina és párja, G.w.M idén családot is alapította­k, a volt szépségkir­álynő viszszaveh­et a tempóból Kulcsár Edinának jó éve volt a tavalyi, kiteljesed­ett a szerelme, és a cégei is

jól muzsikálta­k cége, a Phova Kft. a 2021-es 316 millió forintos árbevételt félmilliár­d forintra tornázta fel 2022-ben, a 165 millió forintos eredménybő­l pedig 177 millió forint lett. is nagyot kaszált tavaly: 800,4 milliós bevétel mellett 111,6 milliós adózott eredménnye­l zárta az évet. bt.-je, a Fehér Sólyom Bt. 2021-ben 221 millió forintos árbevétel mellett 84 milliós adózott eredményt produkált, tavaly már 518 millió forint folyt be a céghez, ebből 275 millió forint adózott eredménnyé vált.

A börtönben ülő

sem panaszkodh­at: vállalkozá­sai közül kettő is átlépte a 30 millió forintos eredményt. szintén jó évet zárt: a Whitedog Media

Kft. duplázott 2021hez képest és 4,37 milliárd forint nettó árbevétell­el zárta a tavalyi évet. cégének, a Nagyferó Kft.-nek megharminc­szoroznia sikerü az adózott eredményét az e ző esztendőhö­z képest: a 2021-es 94 milliós árbevé tel tavaly 104 millióra nőtt, a cég eredménye pedig 790 ezerről 24 millióra.

 ?? ?? Pár Öröm
Pár Öröm
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary