Erején felül neveli beteg unokáját Erika
A magatehetetlen hétéves fiúcskára a nap 24 órájában ügyel a nagyi
GYŐR — A nagymamai szeretet ereje mindennel felér – legalábbis erről tanúskodik Váginé Erika és unokája, Lacika története. A halmozottan sérült hétéves kisfiút nagymamája neveli, azonban különösen keményen bánik velük a sors. Erika férje súlyos beteg, lakásuk pedig korábban leégett, a tűzben mindenük odaveszett.
– Még egyéves sem volt a kis unokám, amikor fény derült a betegségére. Lacikának agyi bénulása van, tágabb az agykamrája, mint kellene. Emiatt izombénulással is küzd, de nem azzal a fajtával, ami egy életre kerekesszékbe kényszeríti. Megfelelő kezelésekkel képes lenne a járásra – kezdte a Blikknek Erika.
A hétesztendős kisfiú képtelen önállóan enni és tisztálkodni, ezekért mind a nagymamája felel.
– A lányom fiatalon esett teherbe, így én lettem Lacika gyámja, aztán ez valahogy így is maradt. Bár már azóta született még két testvére, a lányom meg sem tudta volna oldani azt, hogy Lacikát folyamatosan hozza-vigye. Természetesen tartja vele a kapcsolatot, napi szinten látogatja, akárcsak az apukája – de ténylegesen én nevelem. Az sem elhanyagolható, hogy a kisfiú nagyon ragaszkodik hozzám, erős kötelék alakult ki közöttünk, és ezt nem szerettük volna megszakítani – magyarázta az asszony. – Lacika nagyon sok figyelmet igényel, és bár csak pár szót tud kimondani, én minden mozdulatát, gondolatát ismerem, hiszen a nap 24 órájában velem van.
Erikáék két éve egy krízislakásban húzzák meg magukat, mivel korábbi otthonukban tűz ütött ki, és azt lakhatatlanná nyilvánította a hatóság. A tűzben mindenük odaveszett, majdnem az asszony is az égő házban ragadt.
– A másodikon van a lakásunk, ami igencsak megnehezíti a közlekedést Lacikával, tekintve, hogy majdnem 30 kiló. A pelenkázásról, fürdetésről nem is beszélve. A bal karom már annyira fáj, hogy sokszor már egy tányért is alig bírok vele megfogni. De ha már nem bírom, akkor is muszáj – sóhajtott Erika. – A férjem nyugdíjas, háromszor volt már infarktusa, illetve sztrókja is, emellett több krónikus betegsége is van. Sajnos mire mindent kifizetünk Lacikára egy hónapban, már alig marad valamink. A szülei amiben tudnak, segítenek, de sajnos ők sincsenek eleresztve anyagilag. El vagyunk maradva a számlákkal, egyszerűen már nem tudom, mitévő legyek. Tartós élelmiszerre, ruhákra és pelenkára lenne szükségünk, de a legfontosabb az lenne, hogy Lacikát el tudjam vinni speciálisabb kezelésekre, hogy végre megtanulhasson járni. Jelenleg ez a legnagyobb vágyunk.