Migránscsempész magyar okozott halálos balesetet?
NOVIGRAD NA DOBRI — Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton Horvátországban: hárman meghaltak, tizenketten pedig megsérültek a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, Novigrad na Dobri közelében. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a magyar rendszámú kocsi sofőrje észak felé haladva nekiütközött a pályaelválasztó korlátnak, áttörte azt, majd átsodródott a dél felé vezető sávba, és frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú járművel. A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével, a 48 éves férfi és a 47 esztendős nő a helyszínen életét vesztette.
A magyar rendszámú autóban egy ember halt meg, az ő személyazonossága egyelőre ismeretlen. A járműszolgáltatási platform adatai alapján a Mitsubishi Pajero nem állt körözés alatt, a jelenlegi a harmadik tulajdonosa a terepjárónak az 1999-es forgalomba helyezése óta. Műszaki vizsgája vasárnap, január 7-én járt le.
Ivana Kovacic, a karlovaci kórház igazgatója elmondta: súlyos sérülésekkel került kórházba az a horvát állampolgárságú gyerek is, akinek meghaltak a szülei. A többi sérült nincs életveszélyben – mondta, hozzátéve, hogy külföldi állampolgárokról, vélhetően egyiptomiakról van szó. A baleset hat sérültje került a karlovaci kórházba, kettőt Ogulinba, hármat Rijekába, egyet pedig Zágrábba szállítottak.
Vera Magdic Bizanovic karlovaci államügyész a horvát közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott, még vizsgálják a közlekedési baleset körülményeit, különös tekintettel a magyar rendszámú járműben utazók személyazonosságának megállapítására. Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a magyar gépkocsi illegális migránsokat szállított, ezt azonban egyelőre nem erősítette meg az államügyész.