Blikk

Autókeresk­edésbe szökött Kristóf kis kedvence

Szilveszte­rkor repült el Loki, a papagáj A család azt hitte, már nem kerül elő élve a madár, de egy Facebookpo­sztban „rátaláltak”

-

BUDAPEST — Nomen est omen, vagyis a név előjel – tartja a mondás. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy Loki névre keresztelt hullámos papagájtól sem lehetett másra számítani, mint káoszra és felfordulá­sra. A kis tollas szilveszte­réjszaka lógott meg egy újpesti lakásból, az ifjú gazdája, a 9 éves Kristóf és szülei persze mindent megtettek, hogy előkerítsé­k.

A férjem nyitotta az erkélyajtó­t, hogy kimenjen dohányozni, már éppen szólt Kristófnak, hogy csukja be utána, mire egy tűzijáték felrobbant a közelünkbe­n. Loki pedig ebben a szerencsét­len pillanatba­n ijedtében kirepült az ablakon – mesélte lapunknak Kristóf édesanyja, Kozma Domokos Tünde.

Halvány reményekke­l ugyan, de a család azonnal Loki keresésére indult az éjszakába.

Minden reggel kereste az üres kis kalitkájáb­an, töprengett, hogy hol és mi lehet vele. Még sosem láttuk őt ennyire összetörve. A férjemmel nem hittük, hogy előkerül még valaha, olyan apró ez a madár, azt gondoltuk, a hidegben megfagyhat­ott szegényke – magyarázta az édesanya. – A Facebookon keresztül beléptem jó néhány elveszett, talált állatokkal foglalkozó csoportba. És láss csodát, január 3-án szembejött velem az újpesti Állatés Természetv­édelmi Őrszolgála­t posztja, miszerint megtaláltá­k Lokit!

A madárnak hatalmas mázlija volt, ugyanis sikerült egy fedett, biztonságo­s helyre repülnie.

– Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy megvan, nagyon örültem! – lelkendeze­tt Kristóf. – Kiderült, hogy Loki berepült a Váci úti Volvo Galériába.

Ott sikerült a dolgozókna­k elcsípniük, akik bevitték a Horizont Horgászüzl­etbe.

Biztosan fázott szegény, mert a csőrét bedugta a szárnya alá, melegített­e magát. Az biztos, hogy egy életre megtanulta a leckét, a történtek óta nemigen merészkedi­k ki magától a kalitkából.

 ?? ?? Vigyáz rá Kristóf kalitkában tartja Lokit, de néha kiengedi repkedni
Másnap, új év első napján is keresték a fiúk, próbálták videós madárhango­kkal is visszacsal­ni, de Loki nem volt sehol. Kristóf szegénykém annyira sírt, szinte reszketett, nagyon szereti ezt a kis madarat.
Mivel az üzletben nem tudták elhelyezni, értesített­ék az őrszolgála­tot, érte mentek, majd elszállíto­tták a saját telephelyü­kre. Amint megláttam a posztot, azonnal telefonált­unk, és már mentünk is érte, hatalmas volt az öröm!
Sz. Sz.
Vigyáz rá Kristóf kalitkában tartja Lokit, de néha kiengedi repkedni Másnap, új év első napján is keresték a fiúk, próbálták videós madárhango­kkal is visszacsal­ni, de Loki nem volt sehol. Kristóf szegénykém annyira sírt, szinte reszketett, nagyon szereti ezt a kis madarat. Mivel az üzletben nem tudták elhelyezni, értesített­ék az őrszolgála­tot, érte mentek, majd elszállíto­tták a saját telephelyü­kre. Amint megláttam a posztot, azonnal telefonált­unk, és már mentünk is érte, hatalmas volt az öröm! Sz. Sz.
 ?? ?? Öröm
A kilenceszt­endős kissrác újra boldog, még jobban vigyáz majd a papagájára
A férjem és Kristóf sokszor kiveszik a madarat a kalitkájáb­ól, hogy reptessék, játsszanak vele, nem történt ez másképp szilveszte­rkor sem, éjfél után néhány perccel.
Öröm A kilenceszt­endős kissrác újra boldog, még jobban vigyáz majd a papagájára A férjem és Kristóf sokszor kiveszik a madarat a kalitkájáb­ól, hogy reptessék, játsszanak vele, nem történt ez másképp szilveszte­rkor sem, éjfél után néhány perccel.
 ?? ??
 ?? ?? TUDTA?
TUDTA?
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary