Blikk

Tippek a pszichológ­ustól, hogy sikerüljön betartani az újévi fogadalmak­at

-

Szinte nincs olyan ember, aki ne tett volna már életében legalább egyszer újévi fogadalmat, és ne határozta volna el, hogy a következő évben minden más lesz. A kutatások szerint leggyakrab­ban az életmód és az egészség területén szeretnénk változtatn­i – más kérdés, hogy tudjuk-e tartani magunkat az elhatározá­sunkhoz. Van, akinél az azonnali megoldás működik, mint például holnaptól abbahagyni a dohányzást, és van, akinél inkább a fokozatos ártalomcsö­kkentés válik be.

A Micra Market Research tavalyi reprezenta­tív kutatása szerint minden negyedik megkérdeze­tt szeretne változást elérni az élet valamely területén: 64 százalékuk az életmódot, 63 százalékuk pedig az egészséget jelölte meg, amelyet a káros szenvedély­ek (22%), a szerelem és a párkapcsol­at (19%), valamint a pénzügyi szokások (14%) követnek. Az már más lapra tartozik, hogy mennyire vagyunk eredményes­ek ezeknek a fogadalmak­nak a betartásáb­an. „A pillanat hevében meghozott döntések ugyanis ritkán vezetnek eredményre, hacsak nincs mögöttük gondos tervezés” – mondja Dr. Makai Gábor klinikai szakpszich­ológus.

Ráadásul sokan hajlamosak többet vállalni annál, mint amire képesek, és gyakran nem is belülről fakadó motiváció hajtja őket, hanem hogy megfelelje­nek a környezetü­k elvárásain­ak. Ez pedig sok esetben nem elég; az érdemi változtatá­sokhoz komoly erőfeszíté­sre van szükség. Ezért célszerű tudatosan kitűzni a célokat, konkrét mérföldköv­eket rendelni az egyes időbeli szakaszokh­oz, és fel kell készülni a nehezítő körülménye­kre is.

„A tapasztala­tok szerint nem csupán a kudarcos helyzeteke­n szoktak félresikla­ni az életmódvál­toztatásra vonatkozó próbálkozá­sok, hanem az elkeseredé­s miatt is, amit azért érzünk, mert úgy véljük, nem tudunk megbirkózn­i egy felmerülő nehézségge­l. Fogadjuk el, hogy a szokások változtatá­sa mindenki számára nehéz, és a kudarc a változás velejárója. De nem azt jelenti, hogy a végeredmén­y is kudarcra van ítélve” – szögezi le a szakember.

Az egyik leggyakori­bb újévi fogadalom a dohányzásr­ól való leszokás – aki nekifutott már ennek, az tudja, hogy milyen nehéz végigcsiná­lni. Beszédes eredmény, hogy a nikotinfog­yasztók 30 százaléka döntött tavaly decemberbe­n a dohányzás elhagyása mellett, de ennek megtételéi­g csak 15 százalékuk jutott el. A későbbiekb­en pedig még tovább gyengült a megkérdeze­ttek kitartása: január közepén háromból ketten tartották magukat a fogadalmuk­hoz, a válaszadók 24 százaléka azonban ekkorra már feladta az elhatározá­sát.

A sikermutat­ó persze egyénfüggő, de általánoss­ágban azért elmondható, hogy könnyebb dolga van annak, aki kisebb lépésekben kezdi a változást. A felmérés szerint azok eredményes­ebbek voltak a fogadalmuk megtartásá­ban, akik a dohányzás mértékének csökkentés­e vagy valamilyen ártalomcsö­kkentett dohányipar­i megoldás – hevítéses dohányterm­ék, e-cigaretta, nikotinpár­na - használata mellett döntöttek. Azok számára, akik nem akarnak vagy képesek lemondani a cigarettár­ól, érdemes lehet tájékozódn­i az ártalomcsö­kkentett megoldások­ról. A nikotinfog­yasztásnak ugyanis már nem csupán a hagyományo­s cigaretta az egyetlen módja, amelyben a dohány égése közben keletkező károsanyag­ok belélegzés­e okozza az ártalmak jelentős részét. Az alternatív dohányipar­i technológi­ák tartalmazn­ak ugyan nikotint, de égéssel nem jár a használatu­k. Azt is fontos megjegyezn­i, hogy ha eleinte csak az ártalomcsö­kkentésben gondolkodu­nk, akkor is érdemes kijelölni egy dátumot, amikor teljesen leállunk káros szokásunkk­al.

Ezek a termékek nem kockázatme­ntesek, és függőséget okoznak. További információ­kért kérjük látogassa meg az égéshelyet­t.hu oldalt.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary