Utazni minden korosztály szeretne
Január elején sokan készítenek fejben egy kis listát azokról a dolgokról, amiket szeretnének megvalósítani a következő 12 hónap során. Ezekről a terveikről kérdeztük a Kiskegyed olvasóit.
Bezeczkyné Hamburger Gizella (58 éves független tanácsadó – Tatabánya) CSAK JOBB ÉVÜNK LEHET…
– Egy olyan esztendőn vagyunk túl, ami nálunk a megpróbáltatások éve volt. Több családtagunk egészségével is gond adódott, de hál’ istennek már mindenkinek javult az állapota. Mi a férjemmel úgy tekintünk a nehézségekre, mint megoldandó feladatokra, és büszke vagyok arra, hogy vele együtt, közösen ismét megoldottuk a problémákat. A 2024-es év kapuján belépve pénzügyileg elégedettek vagyunk, jól tudunk gazdálkodni a jövedelmünkkel, nem költünk felesleges dolgokra, és így egyensúlyban tartjuk a családi kasszát. Az utazást viszont mindig megengedjük magunknak. Törökország a nagy kedvencünk, már hét év óta minden szeptember végét ott töltjük a tengerparton. Idén is ugyanezt tervezzük őszre, de emellett belföldi vakációkra is szeretnénk időt fordítani. Vonz minket a Balaton és a Mátra, illetve szeretnénk a lányomékkal együtt elmenni a Tátrába a Csorba-tóhoz, ahol a nászutunkat töltöttük. Persze a legfontosabb cél, hogy egész évben legyen egészség!
Faggyas Cintia
(24 éves életmódmentor – Bátaszék) LENDÜLETBŐL MEGYÜNK TOVÁBB
– Sikeres évet hagytunk a hátunk mögött. A házunkon nyílászárókat cseréltünk, teljesen felújítottuk a fürdőszobát, megszépült a nappalink, és a tévét is lecseréltük. Ezzel a lendülettel megyünk tovább 2024-ben is, amikor mindenképp lesz nálunk kapucsere és kerítésépítés, illetve szeretnénk a házat kívülről bevakolni. Aztán a terasz és a gangrész lambériázása következik. Ez nagyon sok pénzbe kerül, 1 millióba minimum. Hitelt viszont semmiképp sem veszünk fel! Családi szabály nálunk, hogy a végsőkig a meglévő keretből oldjuk meg a dolgainkat, legalábbis egy felújítás miatt biztos, hogy nem megyünk bele hitelbe. Mindig csak annyit csinálunk a házon, amennyit mi saját magunk meg tudunk valósítani. Engem erre neveltek a szüleim, és a mai világban ezt tényleg muszáj betartani. Tavaly a házfelújításnak az volt az ára, hogy nem mentünk sehová nyaralni, ezért idén lazításként szeretnénk eljutni a téli Bükkbe, faházas szálláshelyre. Addigra még könynyebb lesz utazni a most közel 3 éves kisfiunkkal, Maxival.
Cseke Viktória (50 éves vállalkozó – Budapest) MOST VÉGRE LASSÍTUNK
– Nekünk nagyon jó év volt a tavalyi, legfőképp azért, mert egészségben végig tudtuk vinni a 12 hónapot. És ez igaz az egész családunkra. Hál’ istennek nagy veszteség sem ért minket, ami azért nagy szó, mert 2015 óta sajnos minden évben elveszítettünk egy közeli szerettünket. Minden más szempontból is hálásak vagyunk a Jóistennek, és ha a 2024-es évünk legalább annyira jól sikerül, mint a tavalyi, akkor mi már
elégedettek leszünk. Munkából viszont már nem kérünk enynyit, meghúztunk egy határt és lassítunk a férjemmel együtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy megállunk – dolgozunk továbbra is folyamatosan, de már több időt szeretnénk annak szentelni, hogy megéljük a napokat és a perceket, az élet apró örömeit. Szenvedélyesen szeretünk utazni, ezért a 2024-es terveink között természetesen újabb úti célok is szerepelnek. Már novemberben tervben volt egy japán út a barátainkkal közösen, de sajnos végül mi nem tudtunk elmenni velük. Idén ezt szeretnénk bepótolni.
Pulai Zsóka (67 éves nyugdíjas, rendezvényés sportfotós – Baja) „BEJÁRATOM” AZ ÚJ FÉNYKÉPEZŐGÉPEMET
– Semmi panaszom sem lehet az előző évre. Egykori egészségügyi dolgozóként még a novemberi szemműtétemhez is úgy álltam hozzá, hogy legalább mostantól jobb lesz a látásom. A 2024-es évet pedig úgy kezdem el, hogy januárban a jobb szememet is megoperálják. Fotósként nagyon fontos, hogy élesen lássak. Nyugdíjasként végeztem el az OKJ-s fotográfusképzést, és most is azt vallom: sosem késő tanulni. Igyekszem mindig jobb képeket készíteni, ezért nemrég megvettem álmaim fényképezőgépét, amihez idén szeretnék venni egy sport-objektívet. Nagyon drága, egy teljes év lesz, mire össze tudom spórolni rá a pénzt, de nagyon kell, mert sok sportmérkőzésre járok fotózni. Szlovéniai utazást és belföldi kirándulásokat is tervezek az idén, persze a gépemmel a nyakamban. Felugrok a vonatra, és megyek. De ami a legfontosabb cél, hogy minél több időt tudjak tölteni a három csodálatos unokámmal. Mindegyik rendkívül okos és ügyes, nagyon büszke vagyok rájuk!