Lelke van itt mindennek!

Még hogy élőlényként imádni egy autót? Beszélgetni egy cserepes virággal? Köszönni egy lakásnak? Csak mi, nők vagyunk képesek ilyen bolondságokra.

Azt mondják, lélekkel csak az ember rendelkezik, a Biblia szerint még az állat sem, amit itt és most kikérek magamnak Dönci kutyám nevében. Ha valaki belenézett már a kutyája, cicája (hörcsögje, papagája vagy bármilyen állatkája) szemébe, jól tudja, hogy mindegyik egy-egy hatalmas, szeretetre éhes lélek szőrbe vagy tollba csomagolva. De hogy a növényeknek és tárgyaknak is volna lelkük?

Gömbi sohasem hagy cserben!

–Az első perctől imádtam az autómat – meséli a 40 éves Virág. – Az előző kocsimat újonnan vettük hitelre, gyönyörű volt, tűzpiros és full extra. De el kellett adni, amikor az egekbe szöktek a részletek. Jóval kevesebb pénzből kellett megoldani az autóvásárlást, így elmentünk egy használtautó-kereskedésbe. Amint beléptem, megláttam őt! Ütött-kopott, hatéves, gombóc formájú, árva kis jószág volt, még csak le sem mosták. Nem ilyen típust akartunk, de én azonnal odarohantam hozzá, mert éreztem: vagy ő, vagy semmi más. Nem csalódtam benne, már hat éve együtt vagyunk. Tudom, butaságnak hangzik, de ez az autó telepatikus kapcsolatban van velem.

Először is, sohasem hagy cserben. Egyszer elfelejtettem megtankolni, pedig vidékre mentem. Már régóta égett a benzinlámpa, és tudtam, a következő harminc kilométeren sem lesz kút. Megsimogattam a kormánya közepét, mindig ott szoktam, és megkértem, tartson ki valahogy a benzinkútig. Rettegve tettem meg a hátralévő utat, ahol lehetett, gurultam. Végre célba értünk, és a kutas megetette Gömbit. Aztán fejét csóválgatva azt mondta, nem is gondolta, hogy ilyen sok benzin fér egy ekkora autóba, jó üres lehetett már a tankja! Máskor meg a vezérműlánc miatt robbantunk le, szintén vidéken, ráadásul egy kanyarban. Hiába próbálgattam beindítani, semmi. Halálfélelmem volt, ahogy a kocsik száguldva kikerülgettek. Megint megsimogattam Gömbi orrát, és kértem, ne hagyjon cserben, menjünk tovább. És abban a pillanatban beindult. Gond nélkül értünk haza, itthon aztán a szervizben csodálkoztak, hogy a saját „lábán” jött be a kocsi. Amúgy nem szokott gond lenni vele, nagyon jól tartja magát, pedig már 12 éves. Talán mert érzi, hogy szeretem.

A beszélő virág

–Az előző születésnapomra kaptam a barátomtól egy kis szobanövényt – mondja a 34 éves Karola. – Nem tudtam, miféle, de nagyon kedves kis kerek, cakkos szélű levelei vannak, és azt mondták, virágozni is szokott. Nem vagyok egy nagy botanikus, a növényt szépen megköszöntem, és letettem a sarokba. Amikor eszembe jutott, meglocsoltam, de nem nagyon törődtem vele. Ő ennek ellenére hálásan zöldellt. Aztán néhány hét múlva nagyon megromlott a kapcsolatunk a barátommal. Egy kicsit ráuntam, egyre kevesebbet találkoztunk, én titokban más kapcsolatokat kerestem, ő pedig nem értette, miért vagyok vele olyan hideg. És a növény elkezdett sorvadni. Először csak megbarnultak a levelek szélei, aztán le is hullott a fele. Hiába locsoltam, hiába tettem fényesebb helyre, hiába adtam neki szobanövénytápszert, haldoklott. Néhány rosszul sikerült kaland után egy hajnalban arra ébredtem, nagy hibát követtem el, hogy a régi barátomat elhanyagoltam. Rájöttem, hogy még mindig nagyon szeretem, és ő az, aki igazán szeretni képes engem. Újra jól lettünk, össze is költöztünk. És a növény három napon belül magához tért. Új hajtásokat hozott, és a régi, megfakult levelei között felbukkant egy-két bimbó. Már tudom, egy vörös szirmú hibiszkusz a lakótársunk.

Szépen kértem a műszert, térjen magához!

–Édesapám hetvennyolc éves, beteg a szíve, magas a vérnyomása, és súlyos cukorbeteg – meséli a 43 éves Zsuzsa. – Egyik este rosszul lett, falfehér volt, remegni kezdett, és beszélni is alig volt ereje. Anyukámmal rémülten találgattuk, mi baja lehet. Talán a szíve? A vérnyomása? A cukra? Míg anyu a mentőt hívta, nekem eszembe jutott, hogy először is meg kellene mérni a cukrát. Előkotortam a vércukormérőt, de hiába kapcsoltam be, nem reagált. Néha egy pillanatra kijelezte, hogy lemerült benne az elem. Kétségbeestem, mert ha apu cukra nagyon magas vagy nagyon alacsony, mindkettő végzetes lehet. Inzulinra van szüksége vagy ételre? Csak akkor lehet segíteni rajta, ha pontos adatot tudunk. Két tenyerem közé szorítottam a műszert, és elképzeltem, hogy a bennem lévő energia feltölti az elemet. Szinte láttam az arany fényt, ahogy a kezemből átszökik a műszerbe. Közben azt suttogtam, kérlek szépen, térj magadhoz, szükségünk van rád! Igazából nem nagyon hittem benne, hogy sikerül, de nem volt más ötletem, míg az orvost vártuk. Egy idő után bekapcsol

tam, hátha. És működött! Élénken, tökéletesen, mintha semmi baja nem lett volna! Kiderült, apukám cukra a kritikus érték alá esett, ez volt a baj. Azonnal megetettük, megitattuk, és az értéke helyreállt. Az orvosnak már nem is maradt teendője. Nem tudom, valóban a könyörgésem segített, az energiáim töltötték-e fel, vagy csak meg kellett egy kicsit mozgatni, de sikerült. Egyébként a következő alkalommal már nem lehetett bekapcsolni, elemet kellett cserélni benne – mondja Zsuzsa.

***

A metafizika régóta kínál magyarázatot arra, miként tud az ember kapcsolatba lépni tárgyakkal, növényekkel. A válasz: minden és mindenki rezgéseket bocsát ki. Ahogy a víz, a kövek és ásványok, a fémek, úgy a különféle tárgyak, növények, sőt a hangok és a színek is rezegnek. A gondolataink és érzelmeink is műszerrel mérhető rezgések, így már nem is olyan különös, ha ez a sokféle rezgés összekapcsolódva hatást tud gyakorolni egymásra.