Miatta majdnem szétmentünk az apjával
Abban nem vagyok biztos, hogy helyesen cselekedtem. Mégis így egyetlen lépéssel magam mellé tudtam állítani, pedig majdnem tönkretette az életemet.
Amikor megismerkedtem a (későbbi) férjemmel, kezdetben voltak fenntartásai. Nehezen vallotta be, hogy van egy lánya, aki nem egy könynyű eset. Eléggé zűrös, lázadó alkat, nehezen köt új kapcsolatokat. Éppenséggel legrosszabb kamaszéveit éli. Engem ez különösebben nem érdekelt, hiszen vele akartam lenni mindenáron – és nem a lányával.
Szerettük-kedveltük egymást az apjával. Amikor aztán megismertem a lányát, megértettem, miről is beszélt. Féltékenykedett, ahol tudott belém mart, szép lassan elkezdte megkeseríteni az életemet. Azon munkálkodott, hogy szétválasszon minket. Egy ilyen kis fruska csak nem tehet tönkre egy egyébként jól működő kapcsolatot?!
A lánynak voltak gyanús dolgai, mint minden kamasz lánynak. Valamilyen ötlettől vezérelve azt gondoltam, kicsit utánajárok. Hamar kiderült, hogy azért titkolózik, mert egy jóval idősebb férfival jár, amit az apja semmiképpen sem engedne. Végül sikerült pár fotót is készíteni róluk, amint nyilvános helyen együtt vannak. Egyszer, amikor kettesben voltunk, eléje raktam a fotókat. Meglepődött, elakadt a szava. Elmondtam, hogy nincs szándékomban elárulni az apjának, de van egy feltételem: ha megbékél velem és a jövőben nem fog folyamatosan keresztbe tenni nekem, nekünk. Belátta, hogy így lesz jobb. A beszélgetés után teljesen megváltozott. Közös titkunk révén egészen jó lett a kapcsolatunk, majdhogynem barátnők lettünk.
A párom ma sem tudja, hogy én akkoriban falaztam a lányának. Azóta többé-kevésbé belenyugodott a dologba, de ha kiderülne, hogy én tudtam és nem szóltam, azt nekem nemigen bocsátaná meg.
Nem lettem gonosz mostoha jeligére