Dés László: Fél évig tartott a felépülésem
Legyőzte súlyos betegségeit 70 esztendős lett a legendás zenész, megannyi nagy sláger, musical szerzője
BUDAPEST — Idősödő aszfaltbetyárok és a szépkor felé araszoló egykori lázadók éneklik reménykedve a fürdőszobában vagy az autóban, esetleg egy árnyas tornácon, pohár borral a kézben, hogy „Sose halunk meg”. Dés László gyönyörű dallal ajándékozta meg a közönséget. Gyönyörű dalokkal, filmzenékkel, musicalekkel – sőt, a „forradalom” himnuszával. Merthogy az elégedetlen, dühös, elkeseredett fiatalok Budapest utcáin menetelve a Mi vagyunk a Grund! című dalt éneklik. Ez már a halhatatlanság előszobája. A most 70 éves Kossuthés Liszt Ferenc-díjas előadóművész életműve nemcsak teljes, de a honi kulturális élet egyik főszereplőjévé is tette őt.
Egyszer azt nyilatkozta, hogy a néhány éve, 67 esztendősen elhunyt bátyja, Mihály szerepelt egy ismert mexikói író, Juan Villoro Gólöröm című könyvében. Hogyan került oda? Dés László:
Mihály 25 évig élt Barcelonában, és a távolság ellenére rendkívül szoros és mély testvéri szeretet volt közöttünk – mondta Dés László. – Íróként, műfordítóként dolgozott, és Lateral néven egy rendkívül népszerű kulturális havilapot alapított. Olyan újság volt ez, amelyet nemcsak Spanyolországban, de az egész latin térségben olvastak. Ennek kapcsán került bele ebbe a bizonyos könyvbe, a mexikói író másfél oldalt írt a bátyámról. Amikor a testvérem súlyos betegséggel küzdött, ki tudtam utazni hozzá, s el tudtam köszönni tőle. Akkor adta kezembe ezt a könyvet, amelyet a repülőgépen olvastam ki. Elviselhetetlen volta a fájdalom, amelyet akkoriban éreztem Mihály elvesztése miatt.
Ön is „szkanderozott” egy súlyos betegséggel. Tavaly még a május 6-ra meghirdetett Aréna-koncertjét is le kellett mondania. Meggyógyult teljesen? Dés:
Köszönöm, jól vagyok. A tavalyi év nem volt könnyű, s akkor nagyon finoman fogalmaztam. A hangszálaimat támadta meg egy olyan betegség, amely miatt megoperáltak. Hosszú ideig, fél évig tartott a felépülésem, mert jött két újabb kór, hat hónap után mondhattam azt, hogy valamelyest magamhoz tértem.
Dés:
Ez volt a harmadik Arénakoncertem. S ennek a kedvéért még egy új dalt is írtam. Jó buli volt. Különleges hangulatú este.
Dés:
Jó érzés. Simogatja az ember lelkét. Büszke vagyok rá, hogy az ifjúság harcol a demokráciáért. Hogy kimegy az utcára az igazáért, a vélt vagy valós sérelmeiért. S arra különösen büszke vagyok, hogy az én dalom a háttérzenéje, vagy inkább a fő üzenete ezeknek a megmozdulásoknak.
Olykor nemcsak a lázadó ifjúság, ön is markáns véleményt fogalmaz meg a ma Magyarországáról. A rendszerről, amelyben élünk. Dés:
Idős vagyok már ahhoz, hogy megváltsam a világot. Tapasztaltam, átéltem annyit, hogy tudjak különbséget tenni jó és rossz között. Meg kell tanulnunk különválasztani az életünket attól, ami körülvesz bennünket. Egyszerűen muszáj. Az élet túl rövid és túlságosan szép ahhoz, hogy megkeseredjünk. Egy társaság kisajátította ezt az országot, de én nem engedem, hogy ez hatással legyen a lelkiállapotomra. Banálisan hangzik, de boldog akarok lenni. Még úgy is, hogy tudom, milyen országban, milyen rendszerben, milyen viszonyok között élek.
Képes megállni, hogy ne mondjon nyílt véleményt, ahogy ön fogalmazott, a „kultúrharcról”? Dés:
Az embernek fontosabb a családja, a gyerekei, az unokái. Fontosabb, hogy egy imádni való, gyönyörű asszony él mellettem, aki vigyázott rám a legnehezebb pillanatokban is. Meg aztán mit lehet mondani a Fidesz-kultúrmezőről, azokról a „művészekről”, akik oda tartoznak? Inkább szóra sem érdemesek.
Hetvenéves lett, és ahogy mondja: a boldogságkeresés, vagy inkább -kergetés a legfontosabb az alkotás mellett. Ehhez kell a tökéletes családi háttér, akikkel együtt elfújhatja azt a bizonyos hetven szál gyertyát. Dés:
Igyekszem minél többet együtt lenni a szeretteimmel. De nem könnyű. András fiam, aki dzsesszdobos, öt évvel ezelőtt Bécsbe költözött, így az unokáimat ritkábban látom. De Bécs mindössze két és fél óra autóval, ez nem lehet akadály. Odafigyelünk egymásra, és ez a legfontosabb az életben.