Mosolyogva jelent meg a bíróságon Schadl György
BUDAPEST — Vezetőszár és lábbilincs nélkül, mosolyogva jelent meg a Fővárosi Törvényszéken tegnap Schadl György – folytatódott az utóbbi évek legjelentősebb korrpciós büntetőpere. A bírósági végrehajtói kar korábbi elnökét, az ügy elsőrendű vádlottját két év letartóztatás után, karácsony előtt helyezték házi őrizetbe. Így például szót válthatott az ügy másodrendú vádlottjával, Völner Pál igazságügyi exállamtitkárral is.
Schadlt a szünetben sikerült megszólaltatnia a Blikknek, miután most először nem bilincsben várakozott a bíróság folyosóján, és nem állták körbe kommandósok. Kérdésünkre, hogy a szabadulása óta megpróbált-e visszakapcsolódni a végrehajtói munkába, az irodája ügyintézésbe, egyértelmű választ adott.
– Nem foglalkozom jelenleg végrehajtással, de miután felfüggesztettek, még akkor sem tehetném, ha ez szándékomban állna vagy hiányozna – mondta lapunknak.
A vád szerint Schadl György mintegy fél tucat bírósági végrehajtó kinevezésében működött közre a kar elnökeként, cserébe pedig a több tízmillióra rúgó éves bevételeik nagyobbik hányadát, esetenként az egészét kérte vissza, s „csak” 1-2 milliós havi fizetést biztosított számukra. Ilyenformán több mint 900 millió forintot zsebelhetett be. A hatóság szerint ebből több részletben 83 millió forintot adott át Völner Pálnak, hogy segítse a céljai elérésében.
A törvényszék Schadl egy korábbi közvetlen munkatársát, Sz. Kálmánt hallgatta meg. A férfi Schadl budaörsi végrehajtói irodájában kapott feladatokat. Megerősítette, hogy Schadl gyakorta találkozott Völnerrel, többször is járt bent nála a minisztériumban.