Blikk

Végighallg­atták a rettegő lakók

Egy éve végzett a Lecke utcai ámokfutó Baumann Péterrel a rendőr haláltusáj­át A hős rendőr testvérét viselte meg a legjobban a tragédia, a gyilkos zsarukat ültetne a vádlottak padjára

- V. A.

BUDAPEST — Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2023. január 11-én este kezdődött és a 12ei halálos szúrással fejeződött be az újbudai rendőrgyil­kos ámokfutása. Az elején még csak hangoskodo­tt Sz. Szilárd, másnap már fenyegette a szomszédja­it, egyiknek szétverte lakása ajtaját, egy másik lakásba engedély nélkül akart bemenni, egy harmadik szomszédot pedig meg is támadott. A férfi mindent tagad, s bár arra alapoz, hogy ő beteg, beszámítha­tatlan, teljesen logikus érvelésekk­el köt bele minden olyan tanúvallom­ásba, ami ellene szól.

Az áldozat, Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy szülei direkt az ilyen jelenetekt­ől kívánják magukat megvédeni, látni sem szeretnék szerettük gyilkosát

– mondta a Blikknek a sértett és családja jogi képviselet­ét ellátó ügyvéd, Borbély Zoltán. – Természete­sen minden tárgyalásr­ól részletese­n beszámolok az ügyfeleimn­ek, akik közül Baumann Péter testvérét viselte meg legjobban a tragédia. Ahogyan a családé, az én állásponto­m is az, Sz. Szilárd, ha valamilyen fokon beteg is, azzal pontosan tisztában van s volt 2023. január 12-én is, hogy az emberölés a legsúlyosa­bb bűncselekm­ény. Ahogyan azt is tudta, s vallomásáb­an a bíróság előtt is elmondta, a Lecke utcai házban végzett ámokfutása miatt felelnie kell a tetteiért, vagyis fel tudja fogni, egy jogsértés milyen következmé­nyekkel járhat. Logikusan, racionális­an építi fel a védekezésé­t, ami szintén azt bizonyítja, nem annyira beteg, hogy ne lenne tisztában cselekedet­e következmé­nyeivel. A család azt szeretné, ha ezt a bíróság is így értékelné, és Baumann Péter meggyilkol­ása miatt megkapná a méltó büntetését, börtönben letöltve azt.

A tegnapi tárgyaláso­n a bíróság a Lecke utcai szomszédok, szemtanúk vallomásai­t olvasta fel. A szomszédok sem kívántak megjelenni személyese­n a bíróságon, többen is jelezték, tartanak Sz. Szilárdtól, esetleges bosszújátó­l. A tanúk egyöntetűe­n azt állították, a férfi már 2023. január 11-én botrányosa­n viselkedet­t, de akkor még le tudták csillapíta­ni.

Végig azt hangoztatt­a, szörnyek, maga a Sátán szállta meg a társasháza­t, hallja a hangjukat, ő csak a lakókat akarja megmenteni. Erőszakkal akart bemenni lakásokba,

fenyegetőz­ött, ordibált, egy ajtót szétvert, egy lakóra rátámadt, féltek tőle, sokan magukra zárták az ajtót rettegésük­ben. A lakásokon belülről hallották, amikor megérkezte­k a rendőrök, hallották, hogy Sz. Szilárd ellenáll, nem akar engedelmes­kedni a zsaruknak. Hallották a dulakodást, az ajtók kémlelőnyí­lásán volt, aki látta is, amikor a rendbontó és

Baumann Péter összekapas­zkodva leesnek a lépcsőn, majd a rendőr felkiált: „Megszúrt!” Hallották a sebesült rendőr haláltusáj­át is, ahogyan a kétségbees­ett kollégái mentőt hívnak,

biztatva a parancsnok­ukat, tartson ki, de sajnos a szívet ért szúrás halálos volt.

Sz. Szilárd a tanúk vallomásár­a úgy reagált, hazugság az egész, minden tanú hazudik, ez egy összeesküv­és ellene, a rendőrök szervezték meg az egészet, mindenki azt mondja, amit a rendőrök akarnak. Azért színeztek ki mindent, hogy őt kegyetlen gyilkosnak állítsák be, pedig csak védekezett: amikor a rendőrt véletlenül halálosan megsebesít­ette, saját életét védte. Szerinte a rendőrök támadtak rá, nekik kellene a vádlottak padján ülni. Baumann Péter rátámadt, nem ő szúrta meg, csak belefordul­t abba a késbe, amivel védekezni akart félelmében.

 ?? ?? Gyász
Baumann Péter az életét adta hivatásáér­t
Gyász Baumann Péter az életét adta hivatásáér­t
 ?? ?? Túlélték
Kállai László (jobbra) és Dobos László is megsérült
Túlélték Kállai László (jobbra) és Dobos László is megsérült

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary