Zenei producer lesz Tóth Andi?
BUDAPEST – Egy stúdióból jelentkezett be a közösségi oldalára Tóth Andi. Vajon új dalt készít, vagy végre beindult a korábban beharangozott kreatív igazgatói tevékenysége?
Az énekesnő közel egy éve jelentette be, hogy abbahagyja az éneklést, azóta néhány kivételes alkalommal ugyan színpadra állt, de más dolgok kötötték le a mindennapjait. A bejelentésében akkor több tervéről is mesélt,
ám erre vonatkozó utalásokat egészen mostanáig nem láttunk a közösségi oldalain. Ám szerdán éjjel egy érdekes videót osztott meg az Instagram-történetében. A felvételeken Závodi Marcell ül egy keverőpult mellett egy stúdióban, Tóth Andi pedig a háttérből figyeli az eseményeket, ahogy a producerek szokták.
– Hamarosan minden kiderül – kaptuk a kitérő választ, miután megkerestük Tóth Istit, Andi menedzserét, hogy választ kapjuk arra, beindult-e a lemezkiadós karrier.
Mivel azonban sokan, köztük Tóth Andi egykori mentora, Szikora Róbert is meg van győződve arról, hogy az énekesnő sokáig nem bírja majd színpad nélkül, az is elképzelhető, hogy újra dalt készít.
BUDAPEST – Egyre elkeserítőbbnek láthatja a helyzetét Galkó Balázs. A 74 esztendős magyar színművész már régóta anyagi problémákkal küzd. Korábban kutyasétáltatónak jelentkezett, most színházi portásként próbált munkát találn, ám úgy tűnik, ezúttal sem járt sikerrel.
Galkó Balázs múlt nyáron őszintén beszélt arról a Blikknek, hogy egyszerűen nem jön ki a nyugdíjából, ami mindössze havi 120 ezer forint, ezért bármit elvállalna egy kis pluszpénzért. A színész jelenleg egyedül él, sikeresen küzdött meg a rákkal, de szív- és érrendszeri problémákra panaszkodott, amellett, hogy színészként egy ideje gyakorlatilag sehol sem kell.
– Napra pontosan emlékszem rá, mikor került bélyeg a homlokomra – nyilatkozta Galkó, aki a közösségi oldalán arról írt, jelentkezett a Radnóti Színház által meghirdetett portás állásra.
„Tapasztalatból tudom, hogy a színházak „hátsó”-művész portája milyen kényes, fontos hely. Legendákat ismerek ebből a világból” – fogalmazott a színész, aki a történetet ennyivel zárja:
„Pályáztam – nem nyertem...”