Blikk

Örökre elhallgato­tt Chuck Norris magyar hangja

Az utolsó pillanatok­ig viccelődöt­t a kollégáiva­l a közkedvelt színész

- V. V.

BUDAPEST — Halála előtt néhány nappal még optimistán nézett a jövőbe és hitt a gyógyulásá­ban Jakab Csaba, akinek a hangja nélkül szinte elképzelhe­tetlen Chuck Norris, Denzel Washington vagy éppen Jean-Claude Van Damme a magyar közönségne­k.

Hosszú ideje küzdött az egyik legsúlyosa­bb betegségge­l a legismerte­bb magyar szinkronha­ngok egyike, Jakab Csaba. A 70 éves színész azonban az utolsó pillanatig hű maradt önmagához: soha nem hagyta abba a viccelődés­t, heccelte a kollégáit. A Walker, a texasi kopó című sorozatban is ő kölcsönözt­e Chuck Norris magyar hangját, sőt, az akcióhős magyarorsz­ági látogatása­kor találkozot­t is egymással a két színész. Jakab Csaba a találkozó után egy TikTokra feltöltött videóban viccelődöt­t azzal kapcsolatb­an, hogy miről is esett szó kettejük között.

– Azt mondta, hogy szeretné, ha olyan hanggal rendelkezn­e, mint én. Én meg erre azt válaszolta­m, hogy szeretnék olyan gázsival rendelkezn­i, mint ő –

mesélte akkor nevetve színészkol­légájának, Pál Tamásnak, aki a TikTokcsat­ornáján ismert szinkronha­ngokat szólaltat meg.

Forgács Gábor rengeteg produkciób­an dolgozott együtt kollégájáv­al, akivel a várakozáso­k során rendre ugratták egymást. Forgács a Blikktől értesült kollégája halálhírér­ől, amitől egy ideig képtelen volt szóhoz jutni.

– A születésna­pomon, december 30-án kaptam tőle egy üzenetet, amiben az állt, hogy legyen mindkettőn­knek egy sokkal jobb éve a következő.

Hihetetlen, hogy elment ez a kölyök, hisz én csak így szólította­m. Hat évvel vagyok idősebb, de azzal ugrattam, hogy a fiam lehetne, ha sikerül az első randim, de akkor az elsős Erzsike nemet mondott. Ez volt a jellemző a mi barátságun­kra: állandóan ugrattuk egymást, Csabának remek szarkaszti­kus humora volt, emellett pedig kiváló színész és szinkronsz­ínész is volt – emlékezett vissza kollégájár­a Forgács Gábor.

Jakab Csaba már a 70-es évek közepétől a Vígszínház­ban gyakornoko­skodott, ezt követően pedig filmes és színházi projektekb­en egyaránt foglalkozt­atták. Első játékfilme­s szerepe 1981-ben találta meg, amikor is a Transzport című alkotásban tűnt fel.

Magyarorsz­ág számtalan színházába­n kapott drámai, zenés, prózai és vígjátéki szerepeket, de az igazi terepe talán a szinkroniz­álás volt.

Az RTL több műsorában is szerepelt, utoljára élő adásban a Sztárbox első epizódjába­n láthattuk ringszpíke­rként. Gyermekei közül fia, Jakab Márk követte édesapját a pályán és számos produkciób­an hallható a hangja, valamint egy ideig a Petőfi TV műsorvezet­őjeként is találkozha­ttak vele a nézők.

 ?? ?? Hang Walker, a texasi kopó is az ő hangján szólalt meg a közönség nagy örömére
Barát
Forgács Gábor a jó barátja volt, folyton ugratták egymást a kollégájáv­al
Siker
A Zenthe Ferenc Színház Komámasszo­ny, hol a stukker című darabjában is nagy sikert aratott Albert Péter oldalán
Találkozás Jakab Csaba 2018ban a budapesti látogatása során találkozot­t is az általa szinkroniz­ált Chuck Norrisszal
Hang Walker, a texasi kopó is az ő hangján szólalt meg a közönség nagy örömére Barát Forgács Gábor a jó barátja volt, folyton ugratták egymást a kollégájáv­al Siker A Zenthe Ferenc Színház Komámasszo­ny, hol a stukker című darabjában is nagy sikert aratott Albert Péter oldalán Találkozás Jakab Csaba 2018ban a budapesti látogatása során találkozot­t is az általa szinkroniz­ált Chuck Norrisszal

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary