Engedélyt adtak egymásnak az emberhúsra az uruguayi kannibálok
Bűnnek tartották a kannibalizmust, de az életösztön erősebb volt a viszolygásuknál
MONTEVIDEO — Amikor 72 nap után a 16 túlélő hazatért, 200 ezer ember várta és ünnepelte hősként a csapatot. Azokat, akik 1972. október 13án az Uruguayból Chilébe tartó járaton utaztak, és a gépük az Andokban egy hegynek ütközött, majd lezuhant. A fedélzeten 45-en utaztak, az Old Christians rögbiklub játékosai, illetve barátaik, családtagjaik. Sokan szörnyethaltak, mások a sérüléseikbe haltak bele. Az életben maradtak élelem és meleg ruha nélkül szenvedtek a fagyos, kietlen hegységben. A készletük nyolc tábla csokoládé, egy kagylókonzerv, néhány datolya, egy doboz mandula, három üveg lekvár, aszalt szilva és pár üveg bor volt.
Hazatérésük után hamar elhalkult az ujjongó lelkesedés, miután Chilében megjelentek az első hírek a baleset helyszínén talált, megcsonkított holttestekről. Ekkor derült ki, hogy a túlélők annak köszönhették megmenekülésüket, hogy kannibalizmusra fanyalodtak: elhunyt társaik húsát ették. A csapat tagjai – valamennyien hívő emberek – ezt borzalmas traumaként élték meg, és megfogadták, hogy soha nem beszélnek róla. Helyzetüket tovább rontotta, hogy hamarosan terjedni kezdett az a vád, hogy valójában megölték társaikat, hogy húshoz jussanak.
– Ez rettenetesen zavart minket, mert egyrészt nem volt igaz, másrészt elhintette a gyanút elhunyt társaink családtagjaiban – mondta Carlitos Paez, a túlélők egyike.
A pletykák idővel elcsendesedtek, és a közvélemény megbocsátott a túlélőknek, még a katolikus egyház is, de az áldozatok családtagjai közül nem mindenki volt erre képes, és néhányan maguknak is nehezen tudtak megbocsátani. Mindegyikük másképp dolgozta fel a történteket, de a csapatot örökre összekötötték a közösen átélt borzalmak, a mai napig barátok, és a még életben lévő 14 csapattag minden év december 12-én találkozik, hogy megemlékezzen a megmenekülés napjáról. Ezt annak köszönhették, hogy a két legjobb állapotban lévő társuk, Nando Parrado és Roberto Canessa elindult segítséget keresni, és találkozott egy chilei férfival.
Az áldozatok közül csak Rafael Echavarren holttestét vitték el a hegyről, mert halála előtt azt mondta egy barátjának, hogy szeretné, ha otthon, Montevideóban temetnék el. Édesapja, Ricardo elment a holttestért, annak ellenére, hogy az argentin hatóságok megtagadták az engedélyt, és sírrablásért letartóztatták. Végül elengedték a fia maradványaival együtt.
A rögbicsapat megrázó története most azért került újra reflektorfénybe, mert az 50. évfordulóra a Netflix filmet forgatott a tragédiáról Society of the Snow címmel. Ez arról a szoros kötelékről szól, amely a –30 fokos hőmérsékletben, a roncsolt repülőgép törzsében alakult ki a 16 férfi között. Egy ugyancsak most adásba került dokumentumfilmben három túlélő, Coche Inciarte, Eduardo Strauch és Fernando Parrado beszél az emlékeiről, érzéseiről és a társairól. Mindhárman egyöntetűen állítják, hogy paktumot kötöttek: ha meghalnak, a társaik ehetnek a testükből. Csak akkor kezdték enni az emberi húst, amikor a csapat minden tagja beleegyezett.
– Ha olyan helyzetbe kerülnék, ma is megtenném, és higygyék el, azok is, akik elítélnek minket – nyilatkozta korábban egy másik túlélő, Gustavo Zerbino a Daily Mailnek.