Hófehér koporsóban nyugszik Dózsa László
„Elfogyott, mint a gyertya, végigégett” – búcsúzott barátja Szerettei mellett kollégák, barátok és tisztelők is lerótták kegyeletüket a sírnál
BUDAPEST — Hófehér koporsóban alussza örök álmát Dózsa László. A színművész hoszszas betegeskedés után december 18-án, nyolcvanegyedik életévében hunyt el és pénteken helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben. Számos régi kolléga és barát megjelent a búcsúztatón, sokan jó szívvel emlékeztek a jó kedélyű művészre, akit élete utolsó időszakában már ápolók vették körül.
– Egy gondozóházban töltötte a mindennapjait, ugyanis az utóbbi időben sokat romlott az egészségi állapota. Voltak gondok a szívével, ami miatt műtétre lett volna szüksége, de végül a kora miatt nem eshetett át a beavatkozáson – mesélte lapunknak korábban a kolléga és jó barát, Harsányi Gábor, míg özvegye, Gabriella elmondta lapunknak, a színész megbékélt a sorsával.
– A halála előtt néhány nappal még beszéltünk, de
egyre gyengébb volt, az utolsó napjaiban már csak aludt. Laci belealudt a halálba, nem érzett fájdalmat
– fogalmazott az aszszony. Halála ettől függetlenül sokakat meglepett és megrázott, többen el sem hitték, hogy a mindig jó fizikumú, erősnek tűnő férfi nincs többé.
– Közel hatvan éve ismertük egymást Dózsával és elmondhatom, hogy egy igazi bohém, életigenlő ember volt, akit rengetegen szerettek. Minden helyzetből viccet tudott csinálni és minden balhéban benne volt. Emlékszem, egyszer együtt forgattunk Lengyelországban, az ott élő nők általában szőkék és inkább én tetszettem nekik a sötét hajammal, amit Dózsa észre is vett és megjegyezte, hogy legközelebb fekete pepiben jön, mert ugye köztudott, hogy egész életében parókát hordott. Ma nagyon szomorú voltam a sírjánál, de
– mesélte Körtvélyessy Zsolt színművész.
A ravatalozóban Dózsa közeli barátja, Pozsgai Zsolt író búcsúzott a művésztől.
– Ellovagol itt előttünk egy újabb huszár a nyolcvanból, kiválik a csapatból és eltűnik az átlátszó időben. Ráadásul most maga a parancsnok – utalt a 80 huszár című 1978-as Sára Sándor-filmre Pozsgai, majd személyes emlékeket is idézett. – Minden, ami vele kapcsolatos emlékem a színházban vagy a magánéletben, mosolyogni, nevetni késztet, ő gondoskodott is róla mindig. Ráadásul barátunk nem váratlan tragédia következtében irányította más útra a lovát, hanem elfogyott, mint a gyertya, végigégett. Sokaknak ez nem adatott meg. Mert ha elfújja a lángot valami, amikor az még éghetett volna, az gyász, tragédia, de
Szavai után indult a gyászmenet, koporsóját a ravatalozóból hosszú sor kísérte végső nyughelyére, szerettei mellett barátok, kollégák, tisztelők némán nézték, amint magába fogadja a művész testét a föld.