Már gyerekként az olimpiáért imádkozott
28 év után lesz ott újra magyar lovas az ötkarikás játékokon
BAVENDORF — Huszonnyolc év elteltével szerepelhet ismét magyar lovas az olimpián: Kaizinger Balázs a lovastusa regionális rangsora alapján kvótát szerzett az idei nyári ötkarikás játékokra. A 44 esztendős sportoló elárulta: útja egy csácsi lovastáborból indulva vezetett Németországon át Párizsig.
– Gyerekként kipróbáltam minden sportot a vívástól a tornáig, mindegyikkel az volt a baj, hogy futni kellett sokat, amit annyira nem szerettem. Egyik nyáron anyémék aztán elküldtek egy lovastáborba, én viszont a lovaktól féltem, egy hétig a közelükbe sem mentem. Aztán valahogy mégis felültettek az egyikre, az oktatónő pedig azt mondta, nem hiszi el, hogy először csinálom. Innen indultunk, aztán Rádiházán tanítottak meg lovagolni – mesélte lapunknak a zalaegerszegi Kaizinger Balázs, aki nyolc éve Németországban él.
Habár az ötkarikás szereplés gyerekkori álma volt, az út távolról sem volt egyenes.
– Anyukám mesélte, volt, hogy bejött a szobámba, és én az ágy mellett imádkoztam, hogy olimpikon legyek. Persze nálunk ez nem úgy meg, mint mondjuk az úszóknál, hogy a kezdetektől kizárólag erre készülünk céltudatosan, sok külső tényező befolyásolja az esélyeket, kezdve rögtön a lóanyaggal. Valamikor egy kicsit el is feledkeztem erről az álomról, aztán visszataláltam hozzá. Azért mentem Németországba 36 évesen, mert úgy éreztem, van még bennem valami, amit ki szeretnék hozni magamból – magyarázta Balázs, hozzátéve, akkor még nem létezett a Magyar Lovassportszövetség olimpiai programja, amely nélkül most ő sem tartana itt.
A sorsa annak köszönhetően változott meg, hogy korábbi munkaadója, egy díjugrató rábízta a Clover (magyarul lóhere) nevű lovat. Három és fél éves kora óta lovagolja a lassan 11 esztendős állatot, amelyet néhány éve meg is vásárolt a honi szövetség.
– Azt hitték, csak egy ló a százból, aztán amikor elkezdtem vele kimenni terepre, különleges dolgokat mutatott. Nem azt kereste, hogyan kerülhetne ki egy pocsolyát, farönköt, bátran ugrotta át az akadályokat. Aztán a versenyeken kiderült, hogy a tömeg, a zaj nem visszafogja, hanem doppingolja – emlékezett vissza a lovas. – Ahogyan fejlődött, úgy lépkedtünk együtt egyre följebb, és éreztem, hogy ő lesz „az”! Olyan ez, mint a nőkkel... Bármelyik lovast megkérdezik, mindenki tud egyet mondani, amelyik az „ő lova”.
Balázsnak, mint minden indulónak, még egy minősítő versenyt kell teljesítenie Párizs előtt – itt már nem kell extra produkció, csak végigmenni a pályán. Nem tudja, melyik állattal versenyez majd az olimpián, mert ott van még a nagyszerű adottságokkal megáldott Classico is – ahogy mondani szokta, a kettőt össze kellene gyúrni, akkor lenne egy világbajnok ló.
– Nagyon várom már Párizst, hihetetlen számomra ez az egész. Ezzel együtt úgy tekintek az olimpiára, mint bármilyen más versenyre, nem szeretném túlmisztifikálni, ezért nem is akarok saját magammal szemben elvárásokat felállítani – tekintett előre Balázs, aki mentora, Elmar Lesch istállójában dolgozik, s a sajátjaival együtt 12 lovat gondoz.