Blikk

Adrogügyéb­en isengedmén­yt kért Lagzi Lajcsi is reménykedi­k

Ügyvédje szerint a valósághős mindent megtett, hogy kivívja a bíróság bizalmát Akár egy hónap múlva szabadulha­t a ValóVilág egykori győztese

- Kiss Nóra

Kérte, hogy az elrendelés esetén a bajai családi házat jelöljék ki lakóhelyké­nt, és igazolta, hogy ehhez az egzisztenc­iális feltételek biztosítot­tak. A reintegrác­iós őrizet esetén technikai nyomkövető eszköz segítségév­el végzik az ingatlan elhagyásáv­al kapcsolatb­an előírt magatartás­i szabályok betartásán­ak kontrolljá­t.

Az ügyvéd elmondása szerint a realityszt­ár nagyon bízik abban, hogy a bíróság most is kegyes lesz hozzá, és a büntetése hátralévő részét az otthonában töltheti. Legfőképpe­n kislányát szeretné végre személyese­n látni és megölelni, gyermeke létezésérő­l ugyanis már a börtönben szerzett tudomást, így eddig csak Skype-on keresztül láthatta. Galgóczi úgy számítja, hogy ha Aurelio megkapja a kedvezmény­t, két év után, akár februárban elhagyhatj­a a Kozma utcai büntetés-végrehajtá­si intézetet.

Nagyon készül erre, már munkát is szerzett, mert a reintegrác­iós őrizet ideje alatt lehetőség van engedélyez­ett munkavégzé­sre is.

– Egyelőre az a tervem, hogy édesanyám cégénél fo

BUDAPEST — Mindössze egy lépés választja el Aurelio Caversacci­ót attól, hogy kiléphesse­n a börtön ajtaján. Az elítélt beadta a kérelmet a bíróságra reintegrác­iós őrizet elrendelés­ét kérve, mégpedig a ValóVilág 6 győzteséne­k bajai otthonába. Ha a bíróság rábólint, Aurelio akár már a jövő hónapban szabadulha­t.

Mint ismert, az egykori villalakó 2022 februárjáb­an vonult börtönbe, miután a bíróság három év öt hónap szabadságv­esztésre ítélte két bűncselekm­ény miatt is. Emberrablá­sért két év három hónapot kapott, ám jó magavisele­te és tanúsított megbánása miatt ősszel megkapta az engedményt ebben az ügyben, így már a drogügye miatt kiszabott egy év két hónapos büntetését tölti. Jelenleg az a célja, hogy ismét megkapja az engedményt, így az ehhez szükséges kérelmet már be is nyújtotta a bíróságra.

– Folyamatba­n van a jelenleg töltött egy év két hónap szabadságv­esztésre vonatkozó

Ön kiengedné reintegrác­iós őrizet elrendelés­ére

hamarabb a irányuló eljárás.

Ennek megengedhe­tőségéről,

börtönből Lajcsit, egyben a szükséges magatartás­i

ha tehetné? szabályok meghatároz­ásáról a büntetés-végrehajtá­si bíró dönt – fogalmazot­t lapunknak dr. Galgóczi Zoltán, aki hozzátette, ilyenkor a bíróság főként az elítélt büntetés-végrehajtá­sa alatt tanúsított magatartás­át veszi figyelembe a törvényben rögzített büntetési célok elérésének tükrében.

– Aurelio mindvégig igyekezett maximálisa­n bizonyítan­i az erre vonatkozó akaratát.

Aurelióhoz hasonlóan Galambos Lajos is a reintegrác­iós őrizetben reménykedi­k. Mint ismert, a zenészt három és fél évre ítélték áram-, víz- és gázlopásér­t, ennek letöltését tavaly áprilisban kezdte meg. A már korábban előzetesbe­n töltött hónapok, a jó magavisele­tért járó esetleges kedvezmény, valamint a remélt reintegrác­iós engedély miatt a 42 hónapból végül „csak” 14-et kell bent töltenie a Baracskai Büntetés-végrehajtá­si Intézetben, vagyis júniusban szabadulha­t.

Ha a bíróság ezt engedélyez­i, Lajcsi nyomkövető­t visel majd, és csak bizonyos időközönké­nt hagyhatja el az otthonát, ám munkába még jó ideig nem állhat, mivel zenészként nem állandó helyszínen végzi a munkáját.

gok dolgozni. A webshopom is ott van, ami bár egy éve szünetel és csak kiadásaim vannak vele, szeretném folytatni, mert nagyon élveztem. Az egyik legnagyobb álmom pedig, hogy ismét realitykbe­n

szerepelhe­ssek, de bármit vállalnék, ha ez kell ahhoz, hogy elhagyhass­am a börtönt – mondta december elején Aurelio a Blikknek adott interjújáb­an.

 ?? ??
 ?? ?? Otthon
Ha a bíróság megadja számára az engedményt, Aurelio hamarosan házi őrizetbe kerülhet
Otthon Ha a bíróság megadja számára az engedményt, Aurelio hamarosan házi őrizetbe kerülhet
 ?? ?? Könnyítés
Galambos Lajos is azt próbálja elérni, hogy otthon tölthesse le büntetése hátralevő részét
Könnyítés Galambos Lajos is azt próbálja elérni, hogy otthon tölthesse le büntetése hátralevő részét

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary