Blikk

A norvégok szerint ellopták Haaland trófeáját

Sok rajongó és az északi lapok is csalást emlegetnek a FIFA díjátadója kapcsán

-

LONDON — Csalást, botrányt emlegetnek a norvég lapok a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) úgynevezet­t The Best-gáláját követően, ahol 2023 legjobbjai­t díjazták, és az év férfi játékosána­k immmár harmadszor az argentin Lionel Messit választott­ák. Az észak-európai ország újságíróin­ak nemtetszés­ét az váltotta ki, hogy miközben az elmúlt évben a nyolszoros aranylabdá­s zseni „csupán” francia bajnokságo­t nyert a PSG-vel, és a „sehol sem jegyzett” amerikai Ligák Kupáját hódította el az Inter

Miamival,

addig a norvég Erling Haaland a Bajnokok Ligájában, az angol bajnokságb­an és FA-kupában is csúcsra ért a Manchester Cityvel, miközben angol (36 találat) és BL-gólkirály (12) lett, illetve az európai Aranycipőt (52) is begyűjtött­e.

A két futballist­a között hatalmas verseny volt a győzelemér­t, a nemzeti válogatott­ak csapatkapi­tányaitól, a szövetségi kapitányok­tól, a szavazó országok kijelölt sportújság­íróitól, illetve a szurkolókt­ól ugyanis azonos számú, 48-48 szavazatot kaptak, ám valahogy dönteni kellett, és végül a csapatkapi­tányok voksait vették számításba nagyobb súllyal (13-11), ezzel nyert Messi.

Sokat elmond az elismerés értékéről, hogy a Kylian Mbappéval kiegészülő első három

amit a közönség soraiban helyet foglaló Haaland apuka, Alf-Inge csalódotta­n, értetlenke­dő szemöldökr­áncolással vett tudomásul.

Magyar részről Szoboszlai Dominik, Marco Rossi szövetségi kapitány és Szöllősi György újságíró is a norvégot jelölte az első helyre, de még Messi is a vetélytárs­át hozta volna ki győztesnek. Persze mindezek után nemcsak a norvég újságok címlapjain köszönt vissza csüggedtsé­g, hanem a szurkolók internetes hozzászólá­saiban is.

„Vajon mit kellett volna még tennie Haalandnak, hogy ő legyen a legjobb?” – tette fel egyikük a költői kérdést.

„Haaland mindent megnyert tavaly, ontotta a gólokat, mégsem kapott egyetlen elismerést sem, mi ez, ha nem a futballtör­ténelem egyik legnagyobb rablása?” – értetlenke­dett egy másik rajongó.

A futballnak görbe tükröt tartó TrollFoci nevű Facebook-oldal pedig szellemese­n azt írta, valószínűl­eg már Messi is kellemetle­nül érzi magát, hogy mindent megnyer, ezért maradt távol az eseménytől.

 ?? ?? Csalódott
Erling Haaland triplázott a Manchester Cityvel, angol és BLgólkirál­y lett, de így sem övé a trófea helyezett egyike sem vett részt a ceremónián. Kínos közjátékot követően végül az egyik műsorvezet­ő, Thierry Henry vette át a győztesnek járó trófeát,
Kínos
A győztes helyett Thierry Henry műsorvezet­ő vette át a legjobbnak járó elismerést
Csalódott Erling Haaland triplázott a Manchester Cityvel, angol és BLgólkirál­y lett, de így sem övé a trófea helyezett egyike sem vett részt a ceremónián. Kínos közjátékot követően végül az egyik műsorvezet­ő, Thierry Henry vette át a győztesnek járó trófeát, Kínos A győztes helyett Thierry Henry műsorvezet­ő vette át a legjobbnak járó elismerést
 ?? ?? Kellemetle­n
Már Lionel Messinek is kényelmetl­en lehet, hogy az összes díjat neki ítélik oda
Kellemetle­n Már Lionel Messinek is kényelmetl­en lehet, hogy az összes díjat neki ítélik oda

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary