Milliókat szedettbe bánatpénzként a dühös örömapa
A faluban mindenki az elmaradt lagziról beszél. Pedig már megvolt a ruhapróba is
DIÓSJENŐ — Egy bazi nagy lagzi, amelyen ott mulat a falu apraja-nagyja. Valahogy így képzelhette eladósorban lévő lánya esküvőjét a leendő örömapa, azonban vigasság helyett bánat jutott neki, no meg egy olyan ügy, amely a rendőrségen, rácsok mögött végződött.
Már a menyasszonyi ruhát is felpróbálta Lili, az arajelölt, akit édesapja akart kiházasítani másfél éve a nógrádi kis faluban, egy éjszakába nyúló mulatozás után.
Ám a frigy nem jött létre, a vőlegény másnapra kijózanodott – a szerelemből is –, és közölte, nem lesz lagzi. Lili családja ezt nem nyelte le, bánatpénzt követeltek
a meggondolatlan ifjútól, s mivel az megijedt a kilátásba helyezett verésektől, fizetett. Többször is, összesen 3,8 millió forintot, csak akkor kért segítséget a rendőröktől, amikor már minden megtakarított fillérét odaadta félelmében az örömapának. K. Zs.-t január 12-én fogta el a rendőrség, zsarolás bűntett miatt indítottak ellene eljárást, őrizetbe vették.
–
Jóban vagyunk, hallottam, hogy valami fura zűrbe keveredett a szomszédom, beszélik itt, hogy erőszakkal akarta kiházasítani az egyik lányát, Lilit
– mondta a Blikknek az utcában lakó Béla. – Több lánya is van a szomszédnak, mind eladósorban, mind szeretnének már férjhez menni. Nem titok, már a menyasszonyi ruhákat is felpróbálták, a szomszéd is büszkén mutogatta a képeket. Zs. nagyon szereti a gyerekeit, el tudom képzelni, hogy felmérgelte magát, amiért az a srác visszatáncolt a lagzitól.
A diósjenői kocsmákban ottjártunkkor csak 2-3 ember lézengett, a furcsán elmaradt lagziról mindenki hallott, napok óta ez a téma a söntés mellett.
– Másfél éve, novemberben kezdődött a történet egy iszogatással, ahol állítólag a fiú megjegyezte, tetszik neki a vendéglátó lánya, a három közül a legszebb. Még aznap este megegyeztek a lagziban, nagy volt az öröm. Ám a gyerek másnapra kijózanodott, mindenféle tekintetben, megjelent a háznál és visszamondta az egyezséget. K. Zs. szerint ezzel a lánya, a család becsületét tiporta sárba, először félmillió bánatpénzt követelt, J. meg fizetett. Többször is, mert gyakorlatilag kéthavonta elkérték tőle ezt az összeget, jól keres, tudott fizetni – mesélte az egyik jólértesült vendég.
– Úgy tudjuk, szó szerint bevitték az erdőbe azt a srácot – vette át a szót már a kocsma előtt az utcán Sándor, aki nyolc éve lakik a faluban. – Amikor visszament, hogy viszszalépjen a házasságtól, az örömapa rokonai is ott voltak a házban, esélye sem volt semmire.
Ismerem a módszereiket, évekig laktam ilyenekkel Józsefvárosban. Ha ők megjelennek, fizetsz vagy bajod esik. Nem tartom kizártnak, hogy ezt a srácot eleve lépre csalták, tudták, hogy van pénze, hogy fél a balhétól, bevitték az erdőbe.
Szó szerint, mert olyat is hallottunk, hogy valóban volt egy kis erdei séta K. Zs. háza mögött, s ott ijesztették halálra. Hogy aztán most mi lesz ebből, azt nem tudom, K.-ék bezárkóztak, s gondolom, mindent tagadnak, pedig a rendőrök még a zsarolással megszerzett pénzből is találtak náluk. Majd négymilliót vettek így el, szépen megéltek belőle.