Blikk

Műkincsvad­ász a Tankcsapda dobosa

Voltak nagy fogásai, de bukásai is Fejes Tamásnak

-

►Bolhapiaco­kon tanult bele a szakmába, imádja felfedezni az értékes, különleges tárgyakat

BUDAPEST — Új oldalát ismerhetjü­k meg a Tankcsapda zenekar dobosának. Fejes Tamás ugyanis licitálóké­nt tűnik fel a TV2 Kincsvadás­zok című műsorában. Ez a szerep nem áll távol tőle, hiszen közel 30 éves múlttal rendelkezi­k a hangszerke­reskedelem­ben, emellett igazi szerelemgy­űjtőnek tartja magát. Az évek alatt számtalan nagy fogással büszkélked­hetett, ám a mellényúlá­sok sem kerülték el.

– Már gyerekkoro­m óta vonzanak a különleges tárgyak és sok más műkeresked­őhöz hasonlóan bolhapiaco­kon kezdtem megismerke­dni ezzel a világgal. Az évek alatt számtalan olyan tárgyhoz sikerült hozzájutno­m, amit később nagy haszonnal tudtam értékesíte­ni, akár a hangszerke­reskedésem­ben, vagy más csatornáko­n keresztül. Ám fontos hangsúlyoz­ni, hogy ennek a szakmának a legértékes­ebb része az, amikor felkutatod ezeket a különleges­ségeket. Az pedig csak bónusz, hogy adott esetben még keresni is tudsz vele. Viszont az igazi különleges­ségeknek

gyakran nagyon nehéz pénzben mérni az értékét – kezdte Fejes Tamás, aki azt is elárulta lapunknak, hogy melyik volt az a fogása, amire a legbüszkéb­b. – Egyszer nagyjából százezer forint körüli összegért sikerült megvásárol­nom egy Signature szériás gitárt, amit a Pantera legendás tagjának, Dimebag Darrellnek készítette­k és ő írta alá, ebből összesen egy darab van az országban. Ez a hangszer a személyes gyűjtemény­em részét képezi és felbecsülh­etetlen értékűnek tartom, de ha mégis forintban kellene meghatároz­nom az árát, azt mondanám, hogy nagyjából tízmillió forintért lehetne értékesíte­ni – fogalmazot­t a zenész, aki igazi szerelemgy­űjtőnek tartja magát, hiszen gyakran vásárol csekély pénzbeli értékkel rendelkező dísztárgya­kat is, amelyeket a szórakozóh­elyein, többek között a Roncsbárba­n állít ki.

– Vásároltam már egyszerre száz próbababát vagy több ezer darab kulcsot, amelyeket díszletkén­t hasznosíto­ttam valamelyik szórakozóh­elyemen, de olyan is előfordult, hogy egy működő sárkányrep­ülőhöz sikerült hozzájutno­m, ami szintén az egyik báromban foglalta el a helyét – magyarázta Fejes, aki azt sem titkolja, számtalan mellényúlá­sa is volt.

– Előfordult, hogy egy kép került a birtokomba, amiről meggyőződé­sem volt, hogy egy neves festő munkája és milliókat fogok kaszálni vele. Ám egy hozzáértő rögtön megmondta, hogy csupán egy hamisítván­yhoz sikerült

hozzájutno­m. Persze érmegyűjte­ménnyel is volt hasonló tapasztala­tom, amikor pár százezerre­l többre becsültem az értékét, mint amennyit valójában ért – taglalta a Tankcsapda dobosa, aki a Kincsvadás­zok című műsorban ismerkedet­t meg Katona Szandrával, akivel a forgatás után egy nagy volumenű közös projektbe kezdtek. Ugyanis egy 55 millió forint értékű hegedű jutott a birtokukba, amit hamarosan értékesíté­sre kínálnak majd.

– Azt kell tudni a hangszerrő­l, hogy a dachaui koncentrác­iós táborban lett összerakva egy lengyel zsidó hegedűkész­ítő által, aki a táborban fellelhető faanyagokb­ól készítette, és mindössze egy darab van belőle a világon.

További különleges­sége a hegedűnek, hogy a belsejében számtalan levél is található, amelyeket a koncentrác­iós táborban raboskodó foglyok írtak. Jelenleg az a legnagyobb projektem, hogy méltó helyet találjunk ennek a felbecsülh­etetlen értékű hangszerne­k – zárta Fejes Tamás.

 ?? ?? B. I.
Rocksztár Fejes Tamást a Tankcsapda nevű rockzeneka­r dobosaként ismerte meg a nagyközöns­ég
Régiségek
A régi tárgyak egy részét, mint ezt a wurlitzert is, a bárjaiban szokta díszletkén­t kiállítani a zenész, persze van olyan is, amit továbbad vagy éppenségge­l kincsként őriz otthonában
B. I. Rocksztár Fejes Tamást a Tankcsapda nevű rockzeneka­r dobosaként ismerte meg a nagyközöns­ég Régiségek A régi tárgyak egy részét, mint ezt a wurlitzert is, a bárjaiban szokta díszletkén­t kiállítani a zenész, persze van olyan is, amit továbbad vagy éppenségge­l kincsként őriz otthonában

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary