Mourinho már 36 milliárdot kaszált
Könnyezve búcsúzott el az AS Romától a kirúgásaival Máris arról pletykálnak, hogy visszatérhet Angliába a portugál futballedző
RÓMA — Könnyes szemmel búcsúzott el az AS Roma együttesétől José Mourinho. A portugál edzőt azért rúgták ki, mert együttese csak szenvedett az élvonalban, mindössze a kilencedik a tabellán, ráadásul a tréner egyre botrányosabban viselkedett –
Ezzel tovább „javított” elképesztő karrierjén, mivel ő kapta a legtöbb pénzt lapátra került mesterként a futballtörténelemben, immár 36 milliárdot hozott össze José, akit állítólag máris Angliába csábítanak vissza.
– ezekkel a szavakkal búcsúzott a klubtól a tréner az Instagramon, alig néhány órával azt követően, hogy közölték vele, elég volt belőle, s a szezon végéig a klublegenda Daniele De Rossit ültetik a kispadra.
Mourinhót megviselhette a leváltása. Igaz, a teátrális jelenetektől sosem idegenkedett, de amikor a klub edzőtáborát autóban elhagyta, könnyes szemmel fotózták és filmezték a kijáratnál.
Ugyanakkor azzal vigasztalhatta magát, hogy legalább anyagi szempontból nem jár rosszul, hiszen kapott még egy „kis” bánatpénzt.
Ezzel tovább terebélyesedett elképesztő listája, már ami a végkielégítéseket illeti. Ezen a terepen ugyanis ő a legjobb. Sztárcsapatoknál dolgozott, majd amikor megváltak tőle, gyakran busásan is megfizették. Először a Chelsea (8 milliárd Ft), aztán sorrendben a Real Madrid (7,6 milliárd), majd újra a Chelsea (3,7 milliárd), a Manchester United (8,7 milliárd), a Tottenham (6,7 milliárd) és most a Roma is brutális fájdalomdíjjal vált meg tőle.
Egy ideig most sem kell aggódnia a megélhetéséért, ráadásul máris elkezdődtek a pletykák arról, hol köthet ki. A Twitteren még olyan pletyka is megjelent, hogy a Fradinál bukkanhat fel, de erre azért ne számítson senki,
a Newcastle vagy a Crystal Palace kispadjára lehet esélye.