Sorozatokban jeleskedik
Angol sorozatok megkerülhetetlen arca Joanne Froggatt. A 43 éves színésznőt kosztümös szerepben szerettük meg.
Sok nézőt vonzott nálunk is a Downton Abbey című angol sorozat. Betekinthettünk a huszadik század eleji angol főúri világ életébe és persze az előkelőségeket kiszolgáló, az elegáns közeget kritikával szemlélő személyzet titkaiba is. A sikerszériából 2010től öt éven át összesen 52 epizód forgott, és megfejelték két nagyfilmmel is. A történet egyik legszerethetőbb karakterét alakította a valamennyi részben szereplő Joanne Froggatt. Golden Globe-ot nyert, és háromszor jelölték Emmy-re Anna Bates szerepéért. A jóindulatú, csendes szolgáló a végsőkig lojális a Crawley családhoz. A női személyzet egyéb tagjaival ellentétben neki megesik a szíve a háborús veteránon, aki szintén a házhoz szegődik. Csendes szerelmüket betetőzi a házasságkötés.
A 44. évében járó, törékeny alkatú angol színésznő már gyerekkorában szerepelt szülővárosa, Scarborough színházi együttesében. Aztán tizenhárom éves korában bentlakásos diákja lett a Redroofs Theatre School intézménynek, hátrahagyva a családi kisboltot, amit a szülei vezettek, és amit később egy juhfarmra cseréltek. Tizenhét sem volt, amikor szerződtették az 1960 óta forgó, a manchesteri munkásság köreiben játszódó maratoni szériához, a Coronation Streethez. Egy év alatt 124 részben alakított ifjú leányanyát. Húsz se volt, amikor négy epizód erejéig börtönbe vonult a Bad Girls című sorozatban. Harmincévesen, 2010-ben a legjobb feltörekvő színésznőnek járó Brit Független Filmesek Díjával tüntették ki az In Our Name című film női főszerepéért. Az iraki háborúból visszatérő katonalányként igyekszik visszailleszkedni korábbi életébe. Froggatt azóta főként sorozatokban jeleskedik. Többnyire főszerepben. A Hazug című minisorozatban egyetlen éjszaka változtatja meg a tanárnő (Froggatt) és a sebész (Ioan Gruffudd) életét. Vajon melyikük hazudik a történtekkel kapcsolatban? Az Angela Black címszerepében London gazdag negyedében él. Az idill csalóka: a kétgyerekes anya életét megkeseríti az agresszív férj. Szintén feleség és anya a Tv2-n éppen futó Utolsó fény című amerikai minisorozatban. Küszöbön áll az apokalipszis, a családfő az amerikai Andy Neilson, aki a petrolkémia vezető mérnöke Londonban. Ahhoz, hogy újra láthassa az övéit a tengeren túl, a szakértelmét felhasználva vissza kell terelnie a világot a helyes útra. A színésznő rejtélyes gyilkosság megoldásán dolgozik nyomozóként a North Shore című tavalyi sorozat hat epizódjában az ausztrál Sydney kikötőjében.
Hét évet bírt ki a házasságuk James Cannon számítógépes szakemberrel. 2020-ban jelentették be a különválást. „Az élet állítólag 40 éves korban kezdődik, nem gondolom, hogy félnem kell valamitől” – nyilatkozta akkor. Szakmailag pazarul alakul minden…