Cseh Tamás viccet csinált a rákból
▶ Százezrek kedvence volt, de mindenkivel úgy bánt, mintha a közeli barátja lenne
BUDAPEST — Nyolcvanegy éves lenne Cseh Tamás, aki 2009-ben tüdőrák következtében hunyt el. Távozása óta már jó pár év eltelt, de kollégái máig úgy emlékeznek rá, mintha csak tegnap látták volna utoljára. Bérces László színész-rendező baráti viszonyt ápolt vele, még az utolsó időszakban is tartották a kapcsolatot. Emlékeiben nem beteg, megfáradt emberként maradt meg a legendás zenész, sokkal inkább életigenlő, szabad szellemként, aki még a rettegett rákról is tudott derűsen gondolkodni.
– Egy koncerten ismerkedtünk meg Tamással, aki olyannyira belefeledkezett a műsor utáni kavalkádba, hogy azon kapta magát, nincs hol aludnia. Ezért felajánlottam neki, hogy töltse nálunk az éjszakát. Akkoriban én és a feleségem még középiskolai tanárként dolgoztunk, és korán reggel jártunk munkába, mire hazaértünk, Cseh Tamás még csak ébredezett – kezdte Bérces László, aki az osztályát is elhívta látogatóba, hogy diákjai találkozhassanak a legendás zenésszel.
– Tamás nem rohant el tőlünk azonnal, hanem elővette a gitárját, és a kétéves lányomnak elkezdte énekelni a Horvátország című dalát, amit az osztályom feszült figyelemmel hallgatott – folytatta Bérces, aki úgy véli, a megismerkedésük története nem is anynyira egyedi.
– Tamással számtalanszor előfordult, hogy idegeneknél szállt meg egy-egy fellépés után, ugyanis soha nem rohant haza a koncertjei után, hanem éjszakába nyúlóan beszélgetett a rajongókkal. A mi történetünk talán csak abban különbözik a többiekétől, hogy a megismerkedésünket követően nem szakadt meg a kapcsolat, hanem barátság szövődött kettőnk között – folytatta a művész, aki munkakapcsolatban is állt Cseh
Tamással, ugyanis mindketten a Bárkaszínházban dolgoztak, emellett egy közös Beszélgetőkönyvet is készítettek, amikor kiderült, hogy a legendás zenész rákos megbetegedéssel küzd.
– Tamással az utolsó időszakban is kapcsolatban maradtunk, mert nem lett elzárkózó a betegsége miatt, sokkal inkább bizakodott a felépülésben, és méltósággal viselte a helyzetét.
Bérces László egy alkalommal több művész kollégával közösen látogatta meg a nagybeteg dalnokot.
– Emlékszem, Tamás akkoriban már elég rossz állapotban volt, és kicsit zavarban voltunk, hogy hozzuk szóba, vagy épp hogy ne hozzuk szóba a témát. Ám Tamás olyan jól kezelte a szituációt, hogy végül vele az élen elkezdtünk rákos vicceket mesélni egymásnak, és közösen hatalmasakat nevettünk. Egy másik alkalommal pedig a tóparton sétáltunk, és találtunk egy kicsi rákot, amit Tamás odatett a mellkasához és mondta, hogy készítsünk erről egy fotót. Azt akartuk szimbolizálni a képpel, hogy ott van az a rák a tüdejében, de mi majd jól kiszúrunk vele. Tehát Tamás nagyon vagányan kezelte ezt a helyzetet is, és talán épp ezért is nem beteg, megtört emberként maradt meg az emlékeimben, hanem a szabadság és a fiatalság megtestesítőjeként.
Bérczes László tisztán emlékszik az utolsó közös pillanataikra is.
– 2009 nyarán találkoztunk utoljára, amikor az általam szervezett Ördögkatlan fesztiválra mentem, amit előző évben Tamás nyitott meg, ám a következőben már nem tudott jönni a betegsége miatt. A rendezvény előtt mindenképpen be akartam szaladni hozzá elköszönni, de ő akkor már csontsoványra fogyott és nehezen beszélt. Nem tudtuk, hogy utoljára látjuk-e egymást, de emlékszem, adtam egy puszit a homlokára, és így búcsúztunk egymástól. Pár nappal később érkezett a hír, hogy elhunyt – zárta Bérczes László.