Mbappét évi 38,2 milliárdos fizetéssel marasztalja a PSG
PÁRIZS — Megy a harc Kylian Mbappéért, és úgy tűnik, a Paris Saint-Germainnek minden pénzt megér, hogy megtartsa világbajnok futballsztárját.
A francia gólvágónak elvileg január 15-ig kellett volna választ adnia a megszerzéséért régóta küzdő Real Madrid ajánlatára, ám nyilvánosan ezt nem tette meg. A nyártól szabadon igazolható támadóval már javában zajlanak a tárgyalások, ám egyelőre semmi sem dőlt el – hivatalosan. Mbappé egy interjúban mindenesetre arról beszélt, felkészült a lehetséges váltásra.
– Része lett ennek a sportágnak a változás, és egy ponton rajtam lesz a sor, hogy távozzak. Nem félek a változástól. Arra figyelek, hogy a saját utamat járjam – mondta a GO Sportsnak.
Január elején a PSG elnöke, Nasszer al-Kelaifi is megszólalt az ügyben, számára nem volt kérdés, hogy Mbappé Párizsban marad.
– Van egy korrekt megállapodásom Kyliannal, de ez köztünk marad. Ennek tartalmáról, illetve pénzügyi részleteiről nem nyilatkozom – mondta a klubvezető.
Mbappé szerződése 2024 nyarán jár le, de magában foglal egy opciót, amely szerint 2025-ig meghosszabbítható a megállapodás – ez nyilván elsősorban rajta múlik. A legfrissebb hírek szerint a klub lépéseket is tesz azért, hogy a csatár maradjon Párizsban. A spanyol AS úgy értesült, Mbappé új ajánlatot kap a PSG-től, amely szerint évente 100 millió eurós (38,2 milliárd Ft) fizetést kapna. Ez bő háromszorosa annak a 30 milliónak (11,4 milliárd Ft), amit a Real Madrid kínált neki.
A párizsiak költségvetésébe bele is férhet ez az ajánlat, hiszen az argentin Lionel Messi és a brazil Neymar nyári távozásával két jelentős kiadástól szabadultak meg.