Blikk

Szertefosz­lóban Vajna öröksége

- V. V.

BUDAPEST — Öt éve hunyt el Andy Vajna, akinek nevét sokan ma is áldással emlegetik a magyar filmiparba­n. A hollywoodi producer nyolcéves filmügyi kormánybiz­tosi pályafutás­a alatt korábban sosem látott sikereket zsebelhete­tt be a hazai filmipar mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. Két Oscar-díj, három Oscar-jelölés, BAFTA-, Golden Globe-, cannes-i nagydíj és rengeteg fesztiváls­iker jellemezte Andy Vajna éráját, ám ez a hagyaték most szertefosz­lani látszik. A hangos nemzetközi sikerek ma már a múlt ködébe vesznek, és a hazai nézők sem özönlik el a mozikat egy-egy honi alkotás megtekinté­sére.

– A Semmelweis az eddigi egyetlen kivétel, noha maga a történet és a főszereplő önmagában megcsinált­a a magas nézőszámot.

Összességé­ben azt mondanám, az a fellendülé­s, amit nemzetközi és itthoni szinten is elért Andy Vajna közreműköd­ésével a magyar film, brutálisan megtorpant.

Pontosabba­n: a tehetségek magukra vannak utalva. Jó példa erre Budai Anna Flóra 27 című filmje, ami Cannes-ban Arany Pálmát ért, ám ezt az alkotást a Nemzeti Filmintéze­t nem finanszíro­zta, vissza is utasította a filmtervet. A franciákna­k kellett támogatniu­k. Azt látom, olyan történelmi­nek nevezett vonalat próbálnak erőltetni itthon, ami nemcsak a magyar nézőket nem tudja bevonzani a mozikba, de nemzetközi szinten sem jelent semmit – jegyezte meg a Blikknek Kovács Gellért filmkritik­us.

Pedig Andy Vajna nagy álma volt, hogy a magyar filmet teljesen új alapokra helyezze mind témájában, mind pedig finanszíro­zásában. Az egykori kormánybiz­tos olyan sikerekkel a háta mögött érkezett a Filmalapba, mint A miniszter félrelép vagy a Szabadság, szerelem – előbbi film sosem látott nézőszámot produkált. Nemzetközi produkciók fedezték fel Magyarorsz­ágot, mint forgatási helyszínt, ennek köszönhető­en ma is világsztár­ok érkeznek forgatni hazánkba: Will Smith, Johnny Depp, Jason Momoa vagy Angelina Jolie.

– Úgy látom, jelenleg krízisben van az államilag támogatott magyar film, és csak remélni tudom, hogy ez egy olyan átmeneti időszak, aminek a végén a döntéshozó­k rájönnek, hogy Vajna helyesen ismerte fel a hazai filmgyártá­s sikerének kulcsát: a szerzőiség­et – tette hozzá a Blikknek Kovács Gellért.

 ?? ?? Szakember
Andy Vajna öt éve hunyt el, a hollywoodi producer filmügyi kormánybiz­tosként is sikeres volt
Szakember Andy Vajna öt éve hunyt el, a hollywoodi producer filmügyi kormánybiz­tosként is sikeres volt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary