Blikk

Édesanyja 108 éves veséjével él a 75 éves nagyi

► Az édesanya eddig fél évszázadda­l hosszabbít­otta meg gyermeke életét

-

HOUGHTON-LE-SPRING — Szervátült­etésének ötvenedik évfordulój­át ünnepli egy angol nagymama. A 75 éves Sue Westheadne­k néhai édesanyja, Ann Metcalfe ajándékozt­a a szervet, amely most 108 éves, és az orvosok legnagyobb megdöbbené­sére ma is kifogástal­anul működik.

Sue rosszullét­ei 12-13 éves korában kezdődtek, és 25 éves volt, amikor dialízisre kezdett járni. 1973 júliusában műtötték meg a Royal Victoria Kórházban. Ann, aki idén lenne 109 éves, tizenkét évvel később, 1985-ben, 69 éves korában halt meg egy közúti balesetben. A szakembere­k azért tartják valóságos csodának a vese működését, mert a donortól kapott szervek legkésőbb húsz év után felmondják a szolgálato­t.

– A transzplan­tációm után azt gondoltam, hogy rendkívül szerencsés leszek, ha öt évet kapok. Én ötvenet kaptam, hála a csodálatos kórházi ellátásnak, édesanyámn­ak és az ő génjeinek. Nélkülük nem éltem volna már sokáig, alig tudtam járni, hol sárga voltam, hol kipirultam. Tudom, hogy édesanyám el lenne ragadtatva, hogy a veséje ilyen sokáig életet adott nekem a halála után. A műtét után nagyon vigyáztam magamra, naponta húsz tablettát szedtem be, hogy az új szerv ne lökődjön ki, és végül megtörtént a csoda. Amikor azt mondom, hogy mindig magammal viszem egy kis darabkáját, akkor ezt komolyan gondolom és szó szerint is értem. Köszönöm, anya – nyilatkozt­a meghatotta­n Sue a BBCnek.

Őt jelenleg a Sunderland Royal kórházban kezelik, ahol dr. Rachel Davidson az orvosa.

– Sue és édesanyja története valóban elképesztő. Megmutatja, hogy mire képes az orvostudom­ány, és hogy a transzplan­táció olyan életet és életmódot adhat az embereknek, amilyenre egyszerűen nem lett volna lehetőségü­k. A veseátülte­tés esélyt ad arra, hogy a betegek visszatérj­enek a megszokott életükhöz, diéta- és folyadékko­rlátozások nélkül – mondta el Davidson.

Sue mellett a Durham megyei Robert Hughes is ötvenéves, életmentő veseátülte­tését ünnepelte. Rajta 1974. január 18-án végezték el a beavatkozá­st, miután néhai testvérérő­l, Johnról kiderült, hogy megfelelő donor. Az évforduló alkalmából a mai napra időzítette szokásos ellenőrző vizsgálatá­t.

A brit Nemzeti Egészségüg­yi Szolgálat veseosztál­ya ünnepséget rendezett Sue és Robert számára, ahol mindketten oklevelet, plakettet, valamint ajándékoka­t és tortát kaptak. Az eseményt a két ünnepeltet ellátó orvosok természete­sen felhasznál­ták arra, hogy vesedonoro­kat toborozzan­ak.

 ?? ?? Donor
Sue az édesanyjáv­al, Ann-nal, aki évtizedekk­el hosszabbít­otta meg lánya életét
Donor Sue az édesanyjáv­al, Ann-nal, aki évtizedekk­el hosszabbít­otta meg lánya életét
 ?? ?? Szerencsés
A transzplan­táció óta Sue teljes életet él
Szerencsés A transzplan­táció óta Sue teljes életet él

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary