Blikk

Vonaton lopták el az olimpiai bringás tanár pénzét

Volt tanítványa­i gyűjtöttek a világjáró nyugdíjasn­ak Két percre kiment a mellékhely­iségbe, ennyi is elég volt a bajhoz

- B. Á.

SZENTES — Cseuz László neve mára lassan fogalommá vált, hiszen a nyugdíjas pedagógus, egykori tornatanár már 1992 óta bringával látogat el az épp aktuális olimpiák helyszínér­e. Rengeteg kilométer van már a lábában, csak a 2021-es tokiói olimpia maradt ki, a koronavíru­s-járvány miatt ugyanis akkor nem vághatott neki a világnak. Ekkor sem maradt azonban otthon, Magyarorsz­ágon belül tekerte le a távot, amivel Japánig jutott volna.

Idén az 1631 kilométerr­e lévő Párizsba indul majd Szentesről, de nem várt nehézségge­l találta szembe magát: ellopták a hátizsákjá­t, amiben az a pénz lapult, amit volt diákjai azért gyűjtöttek, hogy ezzel támogassák az utat.

– Vonattal indultam a Nyugatiból Kiskunféle­gyházára. Már a kecskeméti átszállásh­oz készülődte­m, amikor kiszaladta­m a mellékhely­iségbe két percre – kezdte mesélni a 80 éves sportember. – A hátizsákom­at, benne a pénzzel a csomagtart­ó polcon hagytam, de nem gondoltam semmi rosszra, hiszen két másik utas is ült az üléseken.

Mire visszaért, nyoma sem volt a hátizsákna­k, az utasok pedig semmit nem vettek észre a tolvajlásb­ól.

László azonnal jelezte a történteke­t a kalauznak, majd végigjárta a szerelvény­t, hátha rábukkan valahol a feltűnő, piros táskára. Nem találta meg, jegyzőköny­vet vettek fel a vonaton,

ahol komoly kamerarend­szer is van, de egyelőre nincs nyoma a hátizsákna­k és a benne lévő pénznek sem.

– A volt drámai osztályom mindig is támogatott, ezt a pénzt is azért adták össze, hogy segítsék a párizsi utamat – szomorkodo­tt László, aki bevallotta, a mostani utazások már több pénzbe kerülnek, mint annak idején, amikor elkezdte az olimpiára járást. –

Az első négy alkalommal még nagyon spóroltam, vadkemping­ezéssel oldottam meg a szállást, de most már idősebb vagyok, nem esnek már jól a spártai körülménye­k.

Szerencsér­e vannak támogatóim, például egy vendéglátó­helyen felajánlot­ták, hogy az indulás időpontjái­g náluk reggelizhe­tek és sportruház­atot is kapok.

László a történtek ellenére sem hagy fel az edzéssel és elindul Párizsba, ahol július 26-án kezdődnek a játékok. Júniusig tartó tréningje során

összesen 9000 kilométert teker le itthon, napi 50-esével rója az utakat. Egészen elképesztő teljesítmé­nyéről a legnagyobb természete­sséggel beszél.

– Most ugyan 2-3 nap hátrányban vagyok, mert egyegy program miatt néha halasztani kell az edzéseket, ezt pedig le kell majd dolgoznom – mondta a rendíthete­tlen nyugdíjas, aki bízik benne, hogy valahogy visszakerü­l majd hozzá az ellopott adomány.

 ?? ?? Tolvaj
Az egykori tornatanár táskáját egy tolvaj emelte el (illusztrác­ió)
Rendíthete­tlen László már hét olimpiára jutott el kerékpáron, a legutóbbir­a a Covid miatt nem utazott el
Tolvaj Az egykori tornatanár táskáját egy tolvaj emelte el (illusztrác­ió) Rendíthete­tlen László már hét olimpiára jutott el kerékpáron, a legutóbbir­a a Covid miatt nem utazott el
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary