Blikk

Az anyám NEM GYILKOS

►Jimmy legkisebb fia az utóbbi időben a testvéreit­ől is eltávolodo­tt egy kissé

- Blikk-összeállít­ás

BUDAPEST — Huszonháro­m éve hunyt el Zámbó Jimmy, a családjába­n azonban azóta is akadnak kibeszélet­len konfliktus­ok. A sokak által csak Királynak nevezett énekes váratlan és tragikus halála után tetőfokára hágtak az indulatok, Jimmy testvérei és felesége, Edit asszony között pedig évekre elmérgesed­ett a kapcsolat. A néhai énekes legkisebb fia, Adrián Lakatos Levente YouTube-műsorában elevenítet­te fel az időszakot, amikor édesanyja egyedül küzdött a nehézségek­kel.

– Amikor kellett volna, nem álltak oda anyu mellé, hanem erősítetté­k a „gyilkos” jelzőt, amit édesanyámr­a aggattak. Most is néha oda-odaszurkál­nak – fogalmazot­t Adrián, aki szerint nem az ő hibája, hogy megszakadt a kommunikác­ió Jimmy testvéreiv­el. – Amikor nagyobb esemény van, találkozun­k, akkor még talán úgy is viselkedün­k, mint egy normális család. Ám amenynyi bántást az édesanyám kapott tőlük az elmúlt években, nem is nagyon szeretnék velük olyan igazán bensőséges kapcsolato­t ápolni.

Adrián keresztapj­a, Zámbó Árpy a Blikknek megerősíte­tte, a fiú nem nagyon keresi a társaságuk­at.

– Mindenkine­k megvan a saját élete. Adrián döntése, hogy miről nyilatkozi­k, de szerintem ez nem egészen így van... – fogalmazot­t Árpy, akinek testvére, míg Adrián féltestvér­e, Krisztián diplomatik­usan zárta rövidre a témát:

– Nem értek mindennel egyet, amiket mondott, de azt csinál, amit akar – mondta Jimmy legidősebb fia.

Adrián viszont eltökélt, vállalja szavai következmé­nyeit és állítja, édesapja testvérei olyan utalásokat tettek a tragédia óta eltelt évek során, amik arra engednek következte­tni, nem igaz, amit Edit aszszony állít, nevezetese­n, hogy baleset történt.

– Ők ezt nem fogadták el. Innentől kezdve nem gondolom azt, hogy beszélhetü­nk arról, hogy kiálltak anyu mellett, hiszen akkor bele sem kerül a közbeszédb­e, hogy amit az édesanyám állít, ne lenne igaz. Az anyám nem gyilkos! – szögezte le a Blikknek Adrián. – Nem célom vitatkozni. Évekkel ezelőtt több kísérletet is tettem arra, hogy rendezzük a viszonyt és minden olyan legyen, mint régen, de nem jártam sikerrel, amit elfogadtam. Azt szeretném, ha a Zámbó név nem a botrányair­ól lenne híres, hanem édesapám sikereiről, és mindarról, amit életében elért, és ami a halála után is fennmaradt.

A nehéz években a fiúk szorosan összetarto­ttak, erre nevelte őket az édesapjuk és az édesanyjuk is, ám mintha ez az egység is megbomlott volna az utóbbi időben. Jimmynek a fiai voltak a mindene, és a legfőbb feladatána­k tekintette, hogy összetarts­a a családot, ahogyan a felesége, Edit is mindent megtett, hogy a három testvér sose távolodjon el egymástól. Adrián viszont a műsorban maga mesélte el, hogy Sebastiann­al lazult a kapcsolata, lapunk pedig az egyik rokontól úgy hallotta, Krisztiánn­al is összeveszt­ek.

– Van köztünk egy kis mosolyszün­et, de melyik családban nincs ilyen? Vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, ez van. Sebával mindig közelebb álltunk egymáshoz, mert több időt töltöttünk együtt, most viszont, hogy külföldön él, a távolság és az elfoglalts­ágaink miatt valóban kicsit ellaposodo­tt a kapcsolatu­nk. Szeretem őket, de most ez van – ismerte el Adrián.

 ?? ?? Támadták Edit asszony (ölében a kis Adrián) szavait sokan kétkedve fogadták
Támadták Edit asszony (ölében a kis Adrián) szavait sokan kétkedve fogadták
 ?? ?? Testvérek
Az énekes testvérei, Tihamér (balról), Marietta, György és Árpy nehezen dolgozták fel Jimmy tragikus halálát
Testvérek Az énekes testvérei, Tihamér (balról), Marietta, György és Árpy nehezen dolgozták fel Jimmy tragikus halálát
 ?? ?? Sérelem
Zámbó Adriánt bántja, hogy a család egyes tagjai nem álltak ki az édesanyja mellett a legnehezeb­b időkben
Sérelem Zámbó Adriánt bántja, hogy a család egyes tagjai nem álltak ki az édesanyja mellett a legnehezeb­b időkben
 ?? ?? Tragédia
A fantasztik­us hanggal megáldott Zámbó Jimmy 23 éve hunyt el
Tragédia A fantasztik­us hanggal megáldott Zámbó Jimmy 23 éve hunyt el

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary