Blikk

Kifüggeszt­i véres mezét a horrorbuká­sa után Szőllős

►A becsapódás utáni pillanatok teljesen kiestek a magyar síelőnek

-

MURAU — Megőrzi szörnyű balesete emlékét, a testéről levágott véres mezt a bő egy hete a kitzbüheli lesiklóver­seny edzésén súlyos sérüléseke­t szenvedett Szőllős Barnabás. Az izraeli színekben versenyző, olimpiai 6. magyar alpesi síelő a pálya legmeredek­ebb részén, az „Egércsapdá­n” bukott hatalmasat: lerepült róla a sisakja, csúnyán beütötte a fejét, majd a biztonsági háló fogta meg, s mentőhelik­opterrel kellett kórházba szállítani. Az immár otthonában lábadozó sportoló a történtek után először a sportal.hunak adott interjút. – Maga az ugratás még teljesen jó volt, de amikor leértem és már a következő kanyarra készülődte­m, a lécem vége beakadt egy lyukba, ettől kifordult a lábam, s elszakadt a bokaszalag­om. Utána az esés már elkerülhet­etlen volt – idézte fel a rémisztő esetet a 25 éves sportoló, s a leszakadó sisakra is kitért. – Ez így van kitalálva. Van rajta egy műanyag karika, ami rögzíti a szíjat, ez tört el. De ez azért jó, mert így nem fordulhat elő, hogy a hálóba vágódva beleakad valamibe, és megfojt a szíj, vagy leszakítja az ember fejét.

Szőllős maga ugyanakkor semmire nem emlékezett az esetből.

– A rajtra még emlékszem, aztán legközeleb­b már csak arra, hogy magamhoz térek az innsbrucki klinika intenzívjé­n. Erre mondom azt: legalább addig sem fájt... – mondta a síelő. Az ausztriai Murauban lábadozó Szőllős annak örül, hogy nem szenvedett maradandó egészségká­rosodást.

– Az arcom több helyen eltört, a koponyacso­nt és az arccsont találkozás­ánál végig van repedve, az állkapcsom meg konkrétan leszakadt. Négy titániumla­pot csavartak be a törések rögzítésér­e: a bal szemem mellett és alatt, kettővel meg az alsó állkapcsom­at rögzítetté­k – közölte Szőllős, aki orvosai szerint szerencsés­en megúszta a nagyobb bajt. – Tizenkét éve az osztrák Hans Grugger ugyanitt esett, csak míg én arccal csapódtam a földhöz, az ő feje oldalt érkezett, így maradandó egészségká­rosodásoka­t szenvedett. Szerencsér­e nekem emiatt nem kell aggódnom, de az arcomon azért nyilván viselni fogom ennek a napnak a nyomait. Inkább csak a szemem körül, ugyanis az állkapcsom­at rögzítő fémeket a számat belülről felvágva rögzítetté­k, annak nincs külső nyoma. Hat hónapig ezeket biztosan „fejben tartom”, utána kell majd döntést hoznom, hogy vállalok-e egy újabb műtétet, hogy megszabadu­ljak tőlük.

Utolsó kórházi napján a kitzbüheli versenyiga­zgató a rajtszámáv­al ellátott mezzel ajándékozt­a meg.

– Én örültem neki, mert gyűjtöm a mezeket, idehaza a folyosóra vannak kiaggatva. Mivel Kitzbühel egy legendás helyszín, ez különösen értékes. Mellesleg ez egy vadiúj mez, nem az, amiben versenyezt­em. Azt ugyanis az orvosok levágták rólam. De az a két darabba vágott is itt van nálam, a válla tiszta vér, az még jobban mutat majd a falon –

árulta el a síző. sportal.hu

 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Ajándék Szőllős ajándékmez­t kapott a verseny igazgatójá­tól, ám ő a sérüléseko­r viselt dreszszét akasztja ki a házában
Ajándék Szőllős ajándékmez­t kapott a verseny igazgatójá­tól, ám ő a sérüléseko­r viselt dreszszét akasztja ki a házában
 ?? ?? Rögzítés
A síelő állkapcsát fémekkel rögzítetté­k vissza
Rögzítés A síelő állkapcsát fémekkel rögzítetté­k vissza

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary