„Rettegtem, hogy meghalok”
►A Konyhafőnök korábbi győztese félelmében mindenkit eltaszított magától
BUDAPEST — Egy hajszálon múlt Bóza Roland élete. A Konyhafőnök 2021-es évadának győztese embert próbáló hónapokon van túl: október végén megtudta, hogy daganat képződik a belében, amit ha nem műtenek meg, akár az életébe is kerülhet.
– Még A Konyhafőnök előtt volt egy komolyabb, életmentő műtétem, ebből sok olyan problémám maradt vissza, amikkel nem foglalkoztam. A belemen voltak olyan kinövések, amik az előző operációból maradtak, polippá alakultak. Az orvosom szembesített azzal, hogy a polipokból egy idő után rákos sejtek keletkeznek, és nem halogathatom a műtétet – kezdte a Blikknek Bóza Roland.
A mesterszakács ezek után időpontot kért az állami egészségügyben, ám lesújtó híreket kapott.
– Egy év múlva tudtak volna operálni, a kezelőorvosom viszont közölte, hogy egy év múlva már nem lesz kit megműteni, addig nem várhatok... Ekkor szembesültem azzal, hogy valóban az életembe kerülhet, ha nem cselekszem – fogalmazott a séf.
Roland ezután úgy döntött, magán-egészségügyi ellátás keretein belül műtteti meg magát.
– Keresztben átvágtak, a polipokat kivették belőlem. Emellett a kiszakadt rekeszizmom miatt keletkezett sérvet is megoperáltak, illetve az elgyengült hasfalamra raktak egy nagyobb hálót, ami tartja a hasamat – mesélte Roland, nem tagadva, hogy szörnyű hónapok állnak mögötte. – A műtét előtti időszak pokoli volt. Rémálmaim voltak, rettegtem, hogy meghalok, hogy nem látom felnőni a kisfiamat, mindeközben próbáltam erősnek tűnni előtte, hogy azt higgye, nincs komoly baj, csak egy rutinműtét vár rám. A félelmem miatt a barátaimat is eltaszítottam magamtól, azt éreztem, senkire nem számíthatok. Az igaz barátság fő ismérve persze pont az, hogy a bajban megfogják a kezedet és nem hagynak magadra. Szerencsére nekem ebben volt részem.
Rolandot nem kímélte az élet, az utóbbi hónapok rengeteg szomorúságot okoztak számára. Kollányi Zsuzsi énekesnővel véget ért a kapcsolatuk, decemberben elveszítette imádott nagymamáját, ráadásul az étterme is leégett.
– A nagymamám volt a mindenem, neki köszönhetek szinte mindent. Borzasztóan fáj az elvesztése, az vigasztal, hogy szép kort élt meg. A temetés után nem sokkal hívtak, hogy leégett az agárdi bisztróm, mert az egyik szomszéd véletlenül felgyújtotta a szemetét... Hamarosan el kell kezdenem foglalkoznom vele, hogy a szezonra újra használható állapotban legyen, de a hét elején vették ki belőlem a csöveket, így egyelőre még nem volt érkezésem. Megterhelt az utóbbi néhány hét, de az orvosom szerint amikor felépülök, erősebb leszek, mint valaha – mondta el bizakodva a szakács.
Bár a sok nehézség után sokan magukba roskadnának, Roland úgy érzi, most, hogy megtapasztalta az élet árnyékosabb oldalát, szeretne többet törődni azokkal, akik nála nehezebb helyzetben vannak. Éppen ezért fontos eseményre készül.
– Úgy gondolom, hogy azon embereknek, akik valamiféle státuszban vannak a közéletben, kötelességük felhívni a figyelmet a társadalmi problémákra. Sárközi Ákossal és Földi Lászlóval összefogva kitaláltuk, hogy idén szervezünk egy jótékonysági estet, amelyen mi főzünk, a bevételt pedig nehéz sorsú családok megsegítésére fordítjuk. A célom az, hogy segítő kezet nyújtsunk az elesettek felé. Az est február 2-án, este hat órakor kezdődik a TABLE étteremben, és ezentúl minimum kéthavonta, de ha lehet, havonta szeretnék hasonló módon jótékonykodni – fogalmazott a szakács.