Vakbélműtét után
►A magyar válogatott a szlovénokkal játszik Kölnben az ötödik helyért
KÖLN — Ijesztő hírt kaptak a franciák elleni szerdai, utolsó középdöntő meccs (32-35) előtt a németországi Európabajnokságon szereplő kézilabda-válogatott szurkolói. A honi szövetség (MKSZ) számolt be róla, hogy az együttes kapusát,
s a kontinenstornán már nem léphet pályára. Ami viszont örömteli, hogy az első világversenyén remekül teljesítő 21 éves játékos a körülményekhez képest jól van, s arra is van esély, hogy a Lanxess Arénában szurkolhat majd a társaknak a pénteki, szlovénok elleni találkozón, amelynek tétje az ötödik hely (M4, 15).
– Mielőbbi gyógyulást kívánunk Kristófnak, most az a legfontosabb, hogy biztonságban legyen és meggyógyuljon – idézte Chema Rodríguez szövetségi kapitányt az MKSZ szerdai közleménye.
Az olimpiai bajnok franciák ellen nem jött össze a csoda, így a válogatott nem juthatott az elődöntőbe, de a Palasics család számára ez most másodlagos volt. A spanyol BM Logrono La Rioja kapusának édesapja, László szerencsére jó híreket osztott meg lapunkkal.
– Kristóf abszolút jól van, hála istennek a műtét komplikációmentes volt. Mindennap beszélünk vele, a mai viziten
az orvosok azt mondták, teljesen rendben vannak a vizsgálati eredményei, ma még benttartják, de pénteken várhatóan kiengedik, és ott lehet a szlovénok elleni meccsen is
– árulta el csütörtökön Palasics László, aki maga is 15 évig kézilabdázott.
Az édesapa hálás a válogatott stábjának.
– A fiam kedden mondta, hogy fáj a hasa, aztán szerencsére megkapta az orvosi stábtól a megfelelő kezelést, és bevitték műtétre. Szülőként természetesen aggódtam, de dr. Erdélyi Gábor csapatorvos és Szikra-Mezey Csaba fizioterapeuta folyamatosan tájékoztatott minket. Szóba került, hogy kiutazunk Kristófhoz, de mivel úgy tűnik, minden rendben van, abban maradtunk, hogy a csapattal jön majd haza – árulta el László.
– Teljesen váratlanul jött ez, a családban még nem fordult elő hasonló. Kicsit persze utánanéztünk, és sajnos bármilyen
Az biztos, hogy nem jött jókor, de a lényeg, hogy a fiam jól van!