Klopp a nyáron elhagyja a Liverpoolt
LIVERPOOL — Döbbenetes bejelentést tett Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője, aki a nyáron az angol futballcsapatba csábította a magyar válogatott Szoboszlai Dominikot. Az 56 éves német szakember ugyanis egy videóüzenetben váratlanul elmondta, 2026-ig érvényes szerződése ellenére az idény végén távozik a nagy múltú, sikeres klubtól.
– Megértem, ha sokakat megdöbbent ez a bejelentés, amikor először hallanak róla, de nyilván meg tudom magyarázni, vagy legalábbis megpróbálom. Mindent szeretek ebben a klubban, a városban és a szurkolóinkban. Szeretem a csapatot és az itt dolgozó személyzetet. Mindent imádok. De elfogyott az energiám. Hosszabb ideje tudom már, hogy ezt egyszer be kell jelentenem. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok képes ezt a munkát újra és újra és újra elvégezni. Az együtt eltöltött évek és az együtt átélt élmények után nőtt a tiszteletem és a szeretetem az irányotokba, és a legkevesebb, amivel tartozom, az az igazság – indokolt Klopp. – A klub vezetőivel november tájékán kezdtünk el egyeztetni a következő idény átigazolási terveiről, felkészülési programjáról, és akkor mondtam nekik, nem vagyok benne biztos, hogy én ezt tovább tudom csinálni. Magam is megdöbbentem egy kicsit, hogy ez így kibukott belőlem. Az elmúlt idényben sok nehézségünk volt, más klubnál már rég kirúgtak volna, de nagyon jólesett a bizalom, és örülök, hogy újra sínre tudtam tenni a csapatot.
A Liverpool Klopp-pal 2019ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, a következő idény végén pedig 30 év után lett ismét angol bajnok.